Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Tóth István: Savaria legendái. I. rész - Ovidius sírja-

e szó értelmezésének függvényében interpretálható. Az értelmezési bizonytalanság pedig, bár valóban tápot adhatott a versnek Ovidiusra való vonatkoztatásához, hasonló eséllyel más magyarázatot is lehetővé tesz. 3.b. „Divi Caesaris ira" A szöveg csak ennyit mond: „az istenné avatott Caesar Augustus" (=

Augustus, Tiberius, Claudius) „haragja következtében". Ez pedig kétségkívül jóval általánosabb megfogalmazás, mint az Ovidius egyedi esetére vonatkoztatható augustusi politikai döntés megnevezése. A császárkor első fél évszázadában jóval több alkalommal került sor politikai, művelődéspolitikai szempontból nem kívánatos elemek Rómából való eltávolítására, semhogy ezt a félmondatot kizárólag Ovidius egyedi esetére vonatkoztathatnánk. 3.C. „cedere" A szó nem jelent „száműzetés"-t. Jelentése egyszerűen: elmenni, elhagyni, stb. Az előző félmondat (Divi Caesaria ira ... iussit) összefüggésében mindössze ennyit jelent: aid „az istenné vált Caesar Augustus haragja miatt elhagyni kényszerült" tudniillik a hazai földet. „Bosszút", „ítéletet", „száműzetést" a szöveg nem említ, - a „harag" nem jogi terminus. Az alábbiakban majd megpróbálunk kísérletet tenni, hogy ezt az „íra"-t közelebbről is meghatározzuk. 3.d. Hazatérés és halál A vers gondolati ívének megfelelő ellenpontos szerkesztés egymással összefüggő eseményként tünteti fel a két utolsó sor által elmondott tartalmat: hazavágyott, otthon kívánt meghalni, de hiába, itt temették el. Bármely, otthonából felsőbb akarat következtében távozni kényszerült ember természetes vágyáról van szó (a „voluit" szó jelentése: „akart, vágyott", a hozzátartozó „saepe"-vel együtt: hiába, sokszor), a mondatnak Ovidiusra való vonatkoztatása csak prekoncepció alapján lehetséges. A mondat vége viszont egyértelmű: „Hunc üli fata dedere locum" = „Itt adott neki a Sors sírhelyet". Akinek hamvai fölött a vers állott, az ott nyugodott a savariai földben. Nem lehetett tehát szó semmiféle jelképes megemlékezésről, tiszteletből állított kenotaphiumról: a császári parancs következtében hazai földről távozni kényszerült vates-t a pannóniai városban érte a halál, sírja - a római rítus szerint hamvait tartalmazó urnája - Savariában került a megőrző és megújító anyaföldbe. Ilyen szövegű sírverset egyetlen - a római Alvilág képzeteit komolyan vevő - római polgár sem állított volna az 1. században egy általa tisztelt személy emlékére, az illető hamvaitól távol eső ponton. 4. Amennyiben a vers és a korai tudósítások említette gazdag melléklettel kísért sír valóban összetartozott, akkor e körülményből két dologra is következtethetünk. Egyrészt arra, hogy a verses sírfelirat keletkezése nagy valószínűséggel az i. sz. 1-2. századra tehető - mivel a sír jellegzetes hamvasztásos temetkezést tartalmazott - másrészt arra is, hogy a sír halottja feltétlenül tehetős, az átlagos provinciális szintet meghaladóan vagyonos személy lehetett. 54