Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Tóth István: Savaria legendái. I. rész - Ovidius sírja-

lom, vagy a szenzációra mindig érzékeny hírlapírás eszközeivel. Az ilyen típusú legendák legismertebbike az Ipolyi Arnold

2, és Jókai Mói3 nyomán közismertté vált elbeszélés Attila sírjáról, a hármas koporsóval és a folyómederbe való temetéssel együtt, amely - bár történeti magja semmi sincsen - több mint egy évszázada éli a maga - Gárdonyi Géza

4 regényétől az iskolás könyvek olvasmányaiig és a naivnál naivabb „helytörténeti" munkákig terjedő önálló legenda életét. Hasonló, kiirthatatlanul szívós történetek szólnak egyes kunhalmokról - legyenek azok a valóságban akár őskori halomsírok, akár kora-középkori őrhalmok - amelyeket, megint csak történeti hitelesség nélkül bár, de leggyakrabban írói inspiráció alapján Attila, Árpád vezér, Mátyás király, vagy éppen Kossuth Lajos tanácskozó-dombjának mondanak, s amelyek a fáma szerint úgy keletkeztek volna, hogy az elbeszélés hősének parancsára a táborába tartozó valamennyi vitéz hozott egy süveg földet, s estére hegy-magasságú domb emelkedett a reggel még sík puszta közepén. Az ilyen típusú, mondai elemekkel színezett elbeszélések köre szinte a végtelenségig volna bővíthető. Ide tartoznak a Mátyás királyról szóló (s ugyancsak irodalmi előzményekből kiinduló) anekdoták, a Rákóczi szilvafájáról, vagy Szent István (Szent László) trónszékének helyéről regélő történetek. Közös lényegük, hogy valamely tárgyi emléket kapcsolnak össze valós vagy vélt történeti eseményeitkei, személyekkel (teljesen függetlenül az összekapcsolás történeti hitelének lehetőségeitől) s az ilyeténképpen összekapcsolt elemeket bővítik tudós-tudákos elképzelésekkel, vagy folklorisztikus mese motívumokkal. A római kor története nem kötődik saját népünk nemzeti emlékezetéhez. Pannónia római városait nem népünk ősei lakták, az e korral összefüggő régészeti emlékek nem találhattak tennékeny folklór-talajra, nem nyújtottak támpontot az ős- és hőskereső emlékezetnek. Annál inkább tarthat számot érdeklődésünkre minden olyan legenda, amely ezzel, a magyar történelem folyamatától független réteggel függ össze, bevonván az európai történelem egyik legfontosabb korszakát a magyar történelmi tudat hagyományrendszerébe. Az egykori Pannónia római lelőhelyei közül tudomásunk szerint, egyedül Savaria romja körül alakult ki olyan legendagyűrű, amely - bár túlnyomórészt irodalmi indíttatású motívumokból szövődött - nem maradt meg a harmadosztályú irodalom nyomtatott lapjain, hanem utat talált magának az általános történeti köztudathoz is. Ennek okát minden valószínűség szerint egyaránt kereshetjük a savariai romok iránt megnyilvánuló igen régi keletű érdeklődésben, valamint abban, hogy a 18. század közepe - a szombathelyi püspökség megalapítása, ill. Szily János régészeti-történeti mecénási ténykedése - óta e maradványok a tudományos és féltudományos érdeklődés középpontjában álltak, s ez az érdeklődés nem csupán szakmonográfiákat, hanem - melléktermékként - romantikus, hellyel-közzel mesés elbeszéléseket, többé-kevésbé naiv legendákat is produkált. Vegyük sorra őket! 48