Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Szőnyi Eszter - Tonika Péter: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története. A város alapításától 1526-ig

sen tárgyalt 14. sz-i története. Sok mindenről nincs ugyan konkrét adat, mégis kikövetkeztethető (ilyen a városfejlődés fontos tényezőjeként számon tartott piac - amire a település neve tital egyértelműen). A 14. század egyébként is a városiasodás előrehaladásának kora - oppidum, majd civitas terminusokkal jelzik ezt az oklevelek, feltűnnek az önkormányzat fontos elemei (fahinagy már 1318 előtt, esküdtek 1342-ben, a város által kiadott oklevelek, pecsét régészként nem ajánljuk a pecsétkép topográfiai tartalmának mindenáron való keresését). És megjelennek a kolduló rendek közül a ferencesek. A „hosszít" 15. századot - a korszakhatárt a könyv a mohácsi vész idejével, 1526-tal jelöli ki - a mezőváros története íveli át, annak ezer és egy vonatkozásával. Az egész hosszú fejezet mindenestől beleillik a magyar középkori városfejlődést kutató modern történetírásba - nem véletlenül szólt a köszönet a bevezetőben három kiváló középkoros történészünknek. Szombathelyt, mint az ún. nyugat-dunántúli városszövetség tagját ismerhetjük meg a privilégium részletes elemzése, a város „soproni" típusú jogi életének bemutatása (megint egy kis pecséttannal fűszerezve), a lakosok társadalmi helyzetének vázolása során - mindig figyelve szőlőre, borra, kocsmára, tréfa nélkül: a városi lét mindennapjaira. Éles logikánkat tovább köszörülve észleltük, hogy a 116. képen Szombathely 12 km sugarú vonzáskörzete némileg ellentmond a szövegnek, amely szerint a piackörzetek (Könnend és Vasvár kivételével) éppen csak érintik egymást - a képen ugyanis Monyorókerék, Rohonc és Kőszeg körzete alaposan „beleharap" Szombathelyébe (arról nem is beszélve, hogy az utóbbi kettő szinte fedi egymást). Az ellentmondást nem oldja fel (bár felismerését jelzi) a körzetek kialakulásának eltérő időpontját felsoroló szöveg. A város viszonyát környezetéhez épületes csetepaték peres emlékei alapján lehetett jellemezni. Büszkén jelenthetjük: a tolvajok, útonállók és egyéb gonosztevők sorában a győri püspök 9 szombathelyi jobbágya is szerepel. Szombathely helyzetét élesre állított pillanatfelvételként mutatja a beköltözők és a (nem létező) kiköltözők szembeállítása, valamint a társadalmi felemelkedés ma talán meglepő alternatívái (házasság vagy tanulás...). A 15. század végi mintegy 1800-2000 lakos közül az ismertek zöme magyar, kisebb része német nevet visel. Mindent összevetve, Szombathely a 15. századra rangos helyet vívott ki magának a nyugat-dunántúli régió városainak sorában. A képet tovább fényesíti az egyházi és művelődési viszonyok bemutatása (a két plébánia megléte - ami a korai időkben még nem magától értetődő dolog, a ferencesek megtelepedése, az ispotály, az iskola és az iskolázott egyházi vagy világi személyek számbavétele Bécs, Krakkó és Bologna egyetemein bejegyzett „szombathelyi" jelzős hallgatóktól az első ismert magyar földmérőig). Az ötödik alfejezet sétára invitál a középkori Szombathelyen. Sajnos, igen nagyon nem fogunk elfáradni: a középkornak látható emléke alig maradt. Még egyszer összefoglalva - a régész helyreállító-kiegészítő fantáziájának segítségével - tekinthetjük át a mezőváros topográfiáját, meg amit építéstörténetéből sejteni, néha tudni lehet. A séta (kis csalafintasággal, az ókori és a középkori város közti kapcsolatot jelképező) Szent Márton-templomtól indul, a Gyöngyös utcán befelé, a Ferences templomot, Szőkeháza nemesi telkét 92