Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Szőnyi Eszter - Tonika Péter: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története. A város alapításától 1526-ig

DNy útirány - amint azt az Arpádkorra vonatkozva maguk a szerzők is kifejtik a III. fejezetben. A város 5. (6.?) századát tárgyaló első alfejezet mindezek mellett igen sokat nyújt az olvasónak, az írott forrásokról (különösen Quirimts ereklyéinek translatio-járól), a 456-os földrengés eddig valóban fölöttébb elüílzott értékeléséről, a kereszténység helyzetéről, Pannóniából az 5-6. században elszármazottakról, földrajzi nevekről, általában a kontinuitásról. Keltezési és értelmezési nehézségeket okoz az egyetlen (talán) 5. századi, hamvasztásos sír is, a pongyola fogalmazás még bonyolítja is a helyzetet, hiszen valószínűtlen, hogy a „betelepült római ember" 2-3. századi urnát keresett volna magának és jól néznénk ki, ha a „felültemetkezés tényét" nem a dokumentáció, a régész megfigyelése, hanem egy pohár mutatná... Nagy felelősség olyasmit kijelenteni, hogy „tartósan sem a hunok, sem a keleti gótok, sem a langobardok, sőt még a korai avarok sem szállták meg Vas megye területét"... Nem derül ki ugyanis, hogy mit értsünk tartós megszállás alatt. A hunok pannóniai uralma alig 20 évig Uirtott - ez nyilván nem tartós megszállás. Ezalatt azonban igencsak megszállták a környéket, a második fejezetben, ahol az i'ij jövevényekről van szó, ez ki is derül. Máris sokkal többet tudunk, mint eddig - nem utolsó sorban a könyv írása által is gerjesztett odafigyelés következtében. Máshol sem más a helyzet. 50 évvel ezelőtt - talán egyetlen kivétellel - nem volt Pannoniában ismert langobard kori lelőhely, a Kisalföldnek a Rábától Ny-ra eső részét még 15 évvel ezelőtt is lakatlan gyepűként kezelte a legmérvadóbb szakirodalom, a 9. század régészeti kutatása rohamléptekkel halad előre. A trend alapján szinte biztosra vehető: Vas megye sem lesz negatív kivétel a jövőben. A második alfejezet különben - miközben a köztörténetbe ágyazva fair módon informál a népvándorlás-kori leletekről - meg-megismétli az első fejezet hipotéziseit (repetitio est mater studiorum?). Szombathelyi, városi leletanyag szűkében kénytelen a környéken körülnézni - és szinte minden korból talál is valamit a Szerző: bozsoki csat (apropos: mikor hiszik már el végre a kollégák, hogy az ím. máglyaleletek soha nem voltak máglyán?), velemi koponyák, gencsapáti sír, pénzleletek (apropos: egyedül a városon kívül, szórványként talált I. Leo pénz származik a földrengés utánról), a bölcs önmérséklettel kezelt Leonianus apát kérdése, a kismákfai leletek, a répcelaki sír, korai avar leletek (apropos: a műkereskedelem lelőhelyadataiban egyszer kételkedik - gót fibula, másszor meg jól jön - mainzi gyöngy?), újra felfedezett későavar temetők sora. Hogy bíráljunk is, ne csak dicséljünk: a Kelet-római birodalom császárai mellett - több joggal - szívesen láttuk volna táblázatba rendezve azokat a barbár fejedelmeket, Attilától Bajánig, akiknek az uralma ténylegesen kiterjedt Sabaria területére. Elkerülhető lett volna a 76. oldalon olvasható értelmezhetetlen mondat (a hunok „a Dunától Ny-ra eső sávban lakatlan gyepűsávot alakítottak ki" - hol? Valériában? Akkor mit kezdünk a pécsüszögi, bátaszéki leletekkel? Vagy a Rábától Ny-ra? Mitől lakatlan gyepű a csornai diadém lelőhelye?). Azt meg túlkövetkeztetésnek tartjuk, hogy a savariai vízvezeték működtetése miatt szállták volna meg annak forrásvidékét. És nem értjük: Vigilius a 88