Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
1. szám - HORVÁTH BOLDIZSÁR EMLÉKEZETE - Simon V. Péter: Horváth Boldizsár, a népképviselő
kezményc, s midőn azt a móses vallásúakra alkalmazzuk, az emberi s polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl a hazafiúi érdemet jutalmazzuk meg" s Ez világos beszéd. A benne megnyilatkozó emberi tartás adja a magyarázatát annak a látszólagos rejtélynek, ami Horváth Boldizsár alakját 1849 tavaszán körüllengeni látszott, s amely őt néhány napra kulcsfontosságú szereplővé, egy tragikus erőpróba főszereplőjévé tette. A különleges szerep 1848 decemberében kezdett alakot ölteni, akkor, amikor a puccsszerűen végrehajtott uralkodóváltásra az ellenforradalom nyílt támadása következett. Ferenc József trónra lépésével mind osztrák, mind magyar felfogás szerint érvényét vesztette a Pragmatica Sanctio, s Windischgraetz december közepén meginduló offenzívája minden korábbi kételyt eloszlatott a támadás és az önvédelmi harc jellegét illetően. Az alkotmányosság minden kellékét nélkülözve trónra lépő új császár és Magyarországon operáló fővezérének manifesztumai immáron lehetetlenné tettek bárminő élcelődést ama különös helyzet felett, hogy lám a magyar király hadat visel az osztrák császár ellen, hiszen Ferenc József, Schwarzenberg és Windischgraetz egyetlen pillanatig sem titkolták, hogy elérkezettnek látták az időt a történelmi jogait lázadásával eljátszó Magyarország alkotmányos különállásának felszámolására, a Szent Korona országainak minden közjogi megkülönböztetés nélküli beolvasztására az osztrák örökös tartományok közé. A szeptemberi lojalitási válság a császári seregek előrenyomulásával mintegy lépést tartva tovább mélyült, s már az országgyűlés és a kormányszervek Debrecenbe költözése előtt oda vezetett, hogy az országgyűlésben kiformálódott, Debrecenben pedig határozott frakció alakját öltötte a Kovács Lajos és Kemény Zsigmond báró vezette „békepárt", melynek mintegy 25 tagja lényegében feltétlen nélkül, akár az áprilisi törvények feladása árán is kész volt béketárgyalásokra a kamarillával. A békepárt ebbéli hajlandósága a főváros eleste és Görgey Feldunai Hadtestének kétértelmű váci dekrétuma után tovább fokozódott, a honvédhadsereg kápolnai kudarca és az olmützi oktrojált alkotmány kiadásának hírül vétele után a szélsőséges defetizmus jeleneteit eredményezte. 9 A korábban három pólussal (liberális zöm, centristák, radikálisok) jellemezhető országgyűlésben immár négy politikai irányvonal mérkőzött egymással, s hogy nyílt kenyértörésre nem került sor mindenekelőtt a Madarász testvérek vezette radikálisok és a békepárt között, az csaknem kizárólag annak tudható be, hogy a nagy többség a részletkérdésekben kifejezésre jutó ellentétek dacára szilárdan kitartott Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány mellett. Hallatlanul érdekes és tanulságos ebben az új helyzetben közelebbről szemügyre vennünk Horváth Boldizsárt. A radikálisok a maguk emberének tudták gyökerei és a zsidókérdésben vallott álláspontja ismeretében. Alighogy elfoglalták debreceni szálláshelyeiket, siettek meghívni őt arra a január 15-ei esti megbeszélésre, amelyet erőik összpontosítása és céljaik szabatos 25