Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - Kóta Péter: Adalékok Szily püspök és Szombathely mezőváros kapcsolatához

KÓTA PÉTER ADALÉKOK SZILY PÜSPÖK ÉS SZOMBATHELY MEZŐVÁROS KAPCSOLATÁHOZ A korábbi irodalom

1 általában foglalkozott a püspök-földesurak és Szombathely viszonyával, de részletes értékelés még nem született. A földesúr és mezővárosa közti érdekellentétek több évszázados története egységes folyamatba illeszthető, az antifeudális osztályharc hangsúlyozása az 1945 utáni években vált jellemzővé. Amikor Szily János és Szombathely viszonyának értékelésére vállalkozunk, megkíséreljük tágabb keretbe illesztve, hosszabb folyamat részeként, összehasonlítva számbavenni a tényeket. Az, hogy az egyházmegye első püspökéről - érthető módon - többet írtak, mint elődeiről, nem jelentheti azt, hogy püspök és város viszonya kizárólag, vagy főleg az ő idején vált problematikussá. A problémák valódi nagyságának érzékeltetéséhez saját korának ismeretét és történelmi környezetét egyaránt ismernünk kell. Az összeütközések jelentős része gazdasági érdekellentétekből fakadt. A földesúri jogok egyik legfontosabbika a mészárszék monopóliuma volt. Ebben többször is összeütközésre került sor. A püspök természetesen őrködött joga és ebből származó jövedelme fölött, a városiak viszont felsőbb engedélyre hivatkozva 1788-ban megszegték a szabályokat.

a A szombathelyi polgároknak talán a legtöbb és a legsúlyosabb gondot a környékbeli lakosok okozták. A települések határa állandó viszálykodásnak volt oka. Szily idejében csaknem elszabadultak az indulatok. „Sokszor majd ember halál következet volna, és ... voltak is nagy verekedések, és vérontások" - írja az egyik forrás.'* Hogy milyen apróbb vitakérdések merülhettek föl püspök és város között, arra példa egy a városi levéltárban található keltezetlen lista, amely valószínűleg nem Szily idejéből, de minden bizonnyal a 18. századból, nem sokkal korábbi évekből származik. Az irat fogalmazója az uradalom szemszögéből nézve adja elő azokat a sérelmeket, amelyek bosszantóak, de nem döntő jelentőségűek voltak a földesúr képviselője és az alattvalók számára. A feljegyzés minden hivatalos jelleget nélkülöz, már csak fésületlen stílusa miatt is, de éppen ezért szinte tapintható az indulat, amelyet tükröz. Megtudhatjuk, hogy a polgárok mi módon törhettek borsot az uradalmi tisztviselők orra alá. Ehhez hasonló kis praktikák használatban voltak a század végén is. Csak néhány mondatát idézzük: „... Minden Testamentum titelen csak magok vannak, azért nemis hallatik, hogy a' várbéli Templomra valami hagyatnik, csak a' Barátoknak* 21