Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
2. szám - ADATTÁR - Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 6. - Kresznerics Ferenc hagyatéka -
Könyvtáromban, és az én szobáimba vannak, vagy is a' mellyek az iméntt emiitett catalogusban nincsenek föl jegyezve. 9. Mivel a' Jaki csekély jószág anyai Jus, és az osztályban nekem, és János Bátyámnak jutott, az én részem t[udni] i[llik] fele ezen Jószágnak a' Testvéreimre viszsza száll, felén a' János Bátyámnak két leányai Thrési, és Nani fognak osztozni. A mint én arra a' Jószágra költöttem, azt Testvéreimnek, és János Bátyám maradékinak el engedem. A' Jószágot illető Leveleket Ignácz öcsém' gondviselésére bizom. 10. A' Fárabeli Híveimnek minden gabonabeli tartozásokat, mellyekkel akár melly esztendőrűl nékem még adóssak maradtak, vagy a 1 mellyek engemet az idén is halálom' napjáig illetnének, könyörületességből el engedem. 11. Ezen utolsó akaratomnak végre hajtóivá nevezem a' Járásbeli Fő T[isztelen]dő Öspörös Urat, és T[isztelend]dő Miskei 38 Plébános Urat, a' kik is hogy muukájokban annál Könnyebben el-járhassanak, azért 12. Minden ide tartozandó szükséges Lajstromokat sub n[umer]is 39 1-17 még életemben magam el készítettem, holtom után sem akarván senkinek terhére lenni. Ezen ide mellyékelltt 17 Rendbéli Lajstromok jó útba fogják vezetni a' Végre hajtó Urakat, csekély mindenemet pedig az alattomos el rablástól meg menteni, mert nincsen szokottabb dolog, mint az el haltt szegény Plébános portékáit hivtelenűl el tulajdonítani. Ha valamellyik cselédem illy hivtelen lenne, és a' keze alatt lévő portékáim közül valamit a' mi a' Lajstromban fel volna jegyezve, el rejtené, s elő nem állítaná, azon portékámnak az árra a' fizetéséből huzattassék-le, mert a' hivtelenséget büntetés nélkül hagyni nem illik. Végre vég-bucsumat veszem az én, minden tiszteletre leg méltóbb Püspökömtől, T[ekintetes] N[emes] Szombathelyi Káptalantól, minden Megyebéli Pap-társaimtól, minden Jó akaróimtól, Barátaimtól, Atyámfiaimtul, Rokonimtól, voltt Tanítványaimtól, Fárabeli Hiveimtül. -Az Isten áldása nyugodjék mindnyáj okon. Amen. Megyek. Költt Sághon 1817 esztendőben Kresznerics Ferencz Sághi Plébános tulajdon kezével. Eredeti tisztázat, FK monogramos, rányomott viaszpecséttel megpecsételve és a Szombathelyi Püspöki Szentszék 1832. január 31-ei záradékával ellátva. Szombathelyi Püspöki Levéltár (továbbiakban: SZPL) Papi hagyatékok 1817-ből. 2. BÉCS, 1834. ÁPRILIS 14. TELEKI JÓZSEF LEVELE KRESZNERICS FERENC HAGYATÉKÁRÓL Tiszteletes Professor Űr! A' néhai Főtisztelendő Kresznerics Ferencz Al Esperest könyv és pénz Gyűjteménye eránti tudósításom illy sokáig való elhaladásáról engedelmet kérek. Sok minden féle foglalatosságaim szolgáljanak mentségül. Azon vevő kiről szollottam, én magam vagyok. A' Lajstromok áltnézése után proposítiomat* 0 a' következendőkben teszemmeg. A' Gyűjtemények árában megnyugszom, de úgy hogy a' fizetések e' szerént történjenek-meg: 1500 f[o]r[in]t V[áltó] Cz[édula] 41 a' gyűjtemények áltadásakor 55