Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

2. szám - MŰHELY - Benczik Gyula: A szemtanú hitelességével. - Beszélgetés Kosztolánczy Tiborral -

ország villamosításának megvalósítása elsőrangú fontossággal bírt, úgy gondoltuk szüleimmel, ha végzek, biztos állás és megélhetés vár. Végeredményben nem is csalódtam. A diplomámért keményen meg kellett dolgoznom. 1957-ben végeztem, jó ajánlatokat is kaptam budapesti cégektől, de nem tudtam az életemet albérletben elképzelni, itthon pedig várt a családom, a barátaim, s minden, amit nekem a szülővárosom légköre jelentett. Az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat Szombathelyi Üzletigazgatóságán kezdtem dolgozni, sok mindennel foglalkoztam. Akkoriban több évig irányítottam a város közvilágításának korszerűsítését, sőt a munka nagy részét terveztem is. A Vasi Szemlében megjelent ismertetőt is azért írtam, hogy az a rengeteg adat, ami erről a nagy jelentőségíí fejlesztésről a birtokomban volt, ne vesszen el, s akiket érdekel, majd felhasználhassák. Nem is gondoltam arra, hogy én most helytörténetet írok. Amikor az ismertetőhöz készítettem a fény képanyagot, s a várost járva láttam a régi épületek bontását és az új épületek megjelenését, valami arra késztetett, hogy ezt az átalakulást meg kell örökítenem. Ekkor már javában folyt a Derkovits lakótelepi beruházás, készültek a házak a Százholdon, épült a Vérellátó Alközpont, a MÉSZÖV székház, a Magyar utcai kollégium, az iparitanuló iskola, a KIOSZK, a magasház a Petőfi Sándor utcában, a Haladás pálya lelátója, az Isis és Claudius szálloda és még sok minden. Az elzártság után Szombathely a gyors fejlődés titjára lépett. Az EDASZ-nál munkaköröm volt a helyszíni bejárásokon való részvétel, így hivatalból értesültem, hogy hol, mi készül, mit bontanak el, s mi lesz helyette. Az első fényképet általában akkor készítettem el, amikor még minden helyszín érintetlen volt, majd az épületek bontását fotóztam és az új épület elkészültét. Ily módon 1966 és 1970 között 600 db fekete-fehér fénykép gyűlt össze: a filmet magam hívtam és nagyítottam, mert így jóval kevesebbe került. Ez az anyag megszámozva, katalogizálva várja, hogy egyszer közölhessek belőle. Nagy fájdalmamra azért hagytam abba e tevékenységet, mert közben a Vas megyei Tanácsi Tervező Irodához kerültem, ahol a munkám erősen a rajzasztal mellé kötött; házunk bővítéséhez és modernizálásához is hozzá kellett kezdenünk, 1967-ben született első, majd 1973-ban második fiúgyermekünk, s velük is többet kellett foglalkoznom. Még egyszer lehetőségem lett volna a fotózás folytatására, amikor 1981ben a Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz kerültem, de amit az ember abbahagy, azt már nehéz új rákezdenie. Mi ösztönözte az alapvetően műszaki foglalkozású és érdeklődésű szakembert, hogy történeti jellegű kutatásokat folytasson? S miért pont a bombázások témakörében? Egy műszaki szakember, ha nem akarja, hogy lemaradjon, állandóan tanulnia kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más jellegű dolgok ne érdekeljék. 25