Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1780. III. rész

2. Szent István magyar király és Szent Imre magyar herceg ünnepén, a szombathelyi püspöki konzisztórium tudtával, 7 éven át érvényes tel­jes búcsú nyerhető. 3. Szent Flórián és Leonard ünnepén Svábfaluban hét éven át érvényes teljes búcsút nyerhetnek a hívek, ugyancsak a szombathelyi püspöki konzisztórium tudtával. 4. Búcsút nyerhetnek, akik összegyűlnek a keresztény tanításra és az Oltáriszentség imádására. A TEMPLOM SZOLGÁIRÓL A kőszegi plébániatemplomban alábbiak teljesítenek szolgálatot: Az első Zanelly Krisztián, a plébániatemplom gondnoka, akinek fela­data, hogy a kamatra kihelyezett pénz hozadékát a város magisztrátusá­nak megbízása alapján beszedje, a plébániatemplom, a temetőkápolna és a többi kápolnák szükségleteiről az előírások szerint gondoskodjék. A felmerülő ügyekben ő intézkedik, továbbá minden évben a városi ma­gisztrátus és a városplébános előtt számadást tart. Mindezért a temp­lom pénztárából 1./ 12 forint bért kap, 2./ a temető szénáját évente 3­szor kaszálhatja. A másik Bittner József, a zenészek mestere, aki köteles vasárnapo­kon és ünnepeken az énekes miséken, nagyobb ünnepeken a vecsernyé­ken szolgálni. Két alkalommal: Gyümölcsoltó Boldogasszony és Kisbol­dogasszony ünnepén a Rőthi körmeneten, továbbá hat Mária-ünnepen a litániákon beosztott embereivel (zenekarával) tartozik a zenét biztosíta­ni. 1./ Tiszteletdíját néhai Gróf Nádasdy Tamás alapítványából kapja, amelyet ő 1731. december 25-én erre a célra tett. Ezt a város magisztrá­tusa 2.381 forintért eladta, s ezt a tőkét 6 százalékos kamat fejében a város lakóinál elhelyezte. Az évente esedékes 142 forint 42 dénár kamat hozadékot a zenekar mestere a templom gondnokától kapja meg. 2./ a plébániatemplomtól évente 30 forint jár neki. 3./ A várostól évente 30 fo­rint 50 dénár a bére. 4./ A várostól 8 urna, népiesen csöbör bort kap. 5./ Ugyanazon várostól tűzifa megváltás címén 7 forint 20 dénár jár neki. 6./ Ugyancsak a várostól gyertyafaggyú helyett 2 forint 50 dénárt vesz át. 7./ Szabad lakóhelye van a város déli kapuja fölött. 8./ Az Adelffy alapít­ványból az énekes misék alatti, a Szentháromság Egyesület körmenetein és az ünnepek vecsernyéin végzett szolgáltatásaiért 20 forint 50 dénárt kap. A harmadik Chisze Antal sekrestyés és harangozó. Az ő feladata, hogy gondoskodjék a templom és a sekrestye zárásáról, tisztításáról, a templomhoz és sekrestyéhez tartozó tárgyakról. Köteles naponta pontos 61

Next

/
Thumbnails
Contents