Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)
1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1780. III. rész
SIIX FERENC SZILY PÜSPÖK KÁNONI VIZITÁCIÓJA KŐSZEGEN, 1780. III. RÉSZ KEGYES ALAPÍTVÁNYOK Ebben a plébániatemplomban különböző alapítványok vannak. 1. Néhai Méltóságos és Főtisztelendő Telekessy István győri püspök 1712. évben a városnál elhelyezett 1.500 forintot 5 százalékos kamatra azzal, hogy e kamatból évente 20 forintot kapjon a kőszegi plébános. Ennek fejében a plébániatemplom Szűz Mariának szentelt kápolnájában a hagyoniányozóért és családtagjaiért misét mutasson be. Régi szokás szerint 15 forintot a Nagy Gencsi és Nagy Pösei plébános kapjon felerészben megosztva, hogy ők évente az apáthi kápohiában 12 misét mutassanak be az alapítványozóért és szüleiért, akik e kápolnában vannak eltemetve. A fennmaradó összegből 30 forintért olajat vásároljanak az említett plébániatemplom kápolnájában lévő lámpához, 5 forintért gyertyát vegyenek a kápolna szükségleteire, 5 forint adassék a sekrestyésnek, alti a lámpáról gondoskodik. Ez az alapítvány annyiban változott, hogy a kőszegi templom nevezett kápolnájában a lámpa olajára csak 25 forintot fordítanak, 5 forintot a minisztránsok között osztanak szét. 2. A második alapítványt néhai Baranyai Mihály tette 500 forinttal. Ez is a városnál van elhelyezve 1712. évtől 5 százalékos kamatra. A tőke után 25 forint jár, ennek fejében 25 misét mutat be a kőszegi plébános az alapítványozó és családja lelki javára. 3. A harmadik alapítványt néhai Főtisztelendő Philip, másként Fülöp Mihály kákonyi apát, vasvári kanonok tette 1712. évben 100 forinttal. Ezt is Kőszeg városánál helyezte el 6 százalékos kamatra, hogy a 6 forint hozadékából a kőszegi plébános évente 12 misét mutasson be az alapítványozó lelki üdvéért. A 4. alapítványt Rátky Krisztina, néhai Vitái András özvegye tette 1754. évben 100 forinttal. 1773. év május 1-től kezdődően helyezte el Nemzetes Plötzi Imre Vas vármegye szolgabírájánál 5 százalékos kamatra azzal a meghagyással, hogy az 5 forint hozadékából a kőszegi plébános az alapítványozó úrnő szándélcára az élőkért és holtakért felajánlott 10 misét köteles bemutatni. 58