Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Nagy Zoltán: Az őrség világa asszonyi szemmel

mot egyfolytában egész álló napig. A kukoricáról írt rövidke fejezetben a sásával összekötött, rudakra, gerendákra felkötött szárítási módot írja le érzékletesen, tudatva velük azt, hogy itt e vidéken a szántóföldi termesztése ennek a befogadott takarmánynövénynek az ő gyermekkorában még el sem érkezett. Beszámol nekünk arról is, hogy az itt korábban honos hajdüia - melyet a feljavított föld ítélt halálra - mi mindenre volt alkalmatos a néptáplálkozásban. Készült belőle gánica, málé, kása, sőt még rétes is. Érdekes amit a lovakról ír általában. Az ökörfogatok megszűntét követő tehénnel való szántásról, az áruszállításra ideális nagytestű muraközi lovakról, a nagygazdáknál elterjedt sárga hintóról, a földéhség szülte egyke rendszeréről. A táplálkozást leíró fejezetben a tej hangsúlyos szerepéről kapunk képet. A tej-tejfel-vaj-túró a legfontosabb eledelekhez szolgáltatott alapot nemzedékek során. Az istállózó állattartást ismertetve bukkanunk a kerekjászolra, mely a kocsis, vagy a gazda fia kedvelt fekvőhelyének számított télen-nyáron egyaránt. A sertéstartás kapcsán felsejlik a makkoltatás szokása, a naponta kondába kijáratás, de a zsírsertésről való váltás első világháború utáni évszáma jelzi a piaci viszonyok változását, az ólkedvelő yorksire disznó tartására való áttérést is. Persze a disznóölés régebbi változatát is leírja, amikor bontóasztalon a sonkák kikanyarításával láttak hozzá a feldolgozáshoz. Megtudhatjuk azt is, hogy húshagyókedden főzték meg a disznó fejét tormamártással, s azt, hogy a maradékot rákenték a ház oldalára, hogy a csúszómászók egész évben kerüljék el hajlékukat. Az őrségi ember asztalán közös tál volt, melyből közösen is ettek, csakhogy az asszonyoknak, kik utoljára kerülhettek a falatok közelébe, mint írja - nem sok maradt. Sok faluban kutak híján szűken mérték a vizet, az innivalót cserépkorsóval vitték a házhoz, hogy belőle egy kisebb asztali korsóba töltsenek, amiből viszont mindenki ivott. Üvegek közül a pintes, a kis pálinkás iccés üveg, a kupica és a boros poharak voltak gyakoriak. A paraszti mrmka velejárója volt a kenyérsütés, mely szintén az asszonyok feladata. A rozs kenyér, a krumplis kenyér, fonott perec a lángálló mind kemencében hőkön sült valaha. A kenyér megszegésének rítusáról így ír: „A kenyérhez először az öreg édesapa nyúlt, azután átadta a fiainak és végül vághattak belőle az asszonyok". Brtékes a könyvnek az a része is, ahol a boronaépítkezést tárgyalja. E fejezet bő terjedelemben foglalkozik ismét az asszonyi munkával, az épület külső-belső tapasztásával, sározásával, a meszeléssel. Leltárszerűen veszi számba az épület berendezési tárgyait. A szobában a sarokban a fiókos asztalt, a hátas sarokpadot, 3-4 ágyat, 5-6 széket, 2-8 ládát, a falon függő tányértartót, a mestergerendán a bibliát, a zsoltáros könyvet és 89