Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - MŰHELY - Pethő Gyula: „... a kultúra az ember környezetének védelme" -Múltidézés a 75 éves Gonda Györggyel -

jén sem volt sok pénz, akkor is úgy kellett „összebarkácsolni" a rávalót. Az a kérdés: értéknek tekintjük-e? Talán lesz kiút ... Géfin Gyula, Járdá­nyi Paulovics István, Szentléleky Tihamér és mások megmtitatták Euró­pánali: van évezredes múltunk, vannak nagy értékeink. Évtizedeken át figyelemmel kísérted, lehetőségeid szerint támogattad a vasi irodalmat, s a folyóiratok megjelenését. Hallhatnánk erről a - ma már művelődéstörténeti értékű - időszakról? Szombathelyen mindig élénk hodalmi, művészeti, társadalmi élet volt. A hagyományok nemcsak a folytatást igényelték, de ösztönzően hatottak a megújulásra is. Itt a könyv- és folyóirat-kiadásra is gondolok. Én még is­mertem Pável Ágostont, s úgy véltem, az általa végzett munkákat rész­ben hagyománytiszteletből, részben a kor igényeihez igazítva fel kell újí­tani. A Vasi Szemle újraindításának gondolata már érlelődött amikor én hazatértem. Ebben is dr. Kiss Gyula volt a legfőbb partnerem, dr. Palkó István, dr. Horváth Ferenc, dr. István Lajos és mások mellett. Megújult, ismét megszületett a folyóirat, „föltámasztottuk" a páveli örökséget, s ma már elfogadott, rangos periodikum lett, a helyi és az országos tudo­mányos életnek egyik tiszteletre méltó műhelye. Folytatódott, ill, újra indult a helyi könyvek kiadása, irodalmi folyóirat is megjelent. Ez utóbbi is a hagyomány folytatása, hiszen az írott Kő emléke benne volt az értelmiségi köztudatban. A helyi írócsoport - Simon István segít­ségével - létrehozta az Eletünk c. antológiát, Palkó István szerkesztésé­ben. Később Kulcsár János, majd Pete György teljesítette ki, s lett havon­ta megjelenő, országos jelentőségű folyóirattá. Igaz, néha vitatott, de elis­mert és még - reményeim szerint - sokáig élő orgánum lesz. Büszke va­gyok máig is e két produktumra, hiszen nem sok megye mondhat magáé­nak két ilyen rangos folyóiratot. Csak azt sajnálom, hogy az indulás ide­jén nem sikerült Bárdosi Németh Jánost hazacsábítanom. A vasi irodal­mi életnek - mindenek előtt - Gazdag Erzsi - aztán Cs. Nagy István, Kál­di János és számos alkotó adott egyfajta irodalmi rangot. A folyóiratok mellett könyvek is napvilágot láttak. Néhányat említek csak: Vas megye. Helytörténeti tanulmányok (1958.), ill. ezt megelőzte a Vasi élet és iro­dalom c. összeállítás. Különösen örültem a Simonné Pável Judit és Ró­zsa Béla szerkesztésében 1976-ban megjelent Pável Ágoston válogatott tanulmányai és cikkei, valamint Bárdosi Németh J.: Utak és útitársak c. kötetének. Somogy megyével közös vállalkozásunk volt a Berzsenyi em­lékkönyv (1976.) összeállítása és megjelentetése. Valamelyest részese voltam a Sárvár monográíiája (1978.) elkészítésének is. Támogattam munkatársaimmal együtt - pedig volt némi vita róla kezdetben - a „Mo­21

Next

/
Thumbnails
Contents