Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - Rádóci Zita: 100 éve jelent meg a „Vasvármegye" monográfia

adott s Vasvármegyét tárgyaló kötet megjelent és Vas vármegyének mo­nográfiáját kiváló szakértelemmel és tudományosan feldolgozva, gazdag kiállításban bocsátja a művelt olvasó közönség rendelkezésére. Midőn tehát a törvényhatósági bizottság ezen vállalat erkölcsi és tu­dományos sikere felett hazafias elismerését nyilvánítja, egyúttal öröm­meljelenti ki, hogy a „Magyarország vármegyéi és városai" ez. vállalat ál­tal Vas vármegyéről kiadott művet olyan hézagpótló és minden tekintet­ben sikerült munkának ismeri el, mely Vas vármegyének teljes és kime­rítő monográfiáját tartalmazza, méltán megérdemli, hogy a vármegye kö­zönsége között minél szélesebb körben elterjedjen s váljék ismertté." Szombathely város képviselőtestületének közgyűlése is 1898. február elején foglalkozott a szerkesztő bizottság hozzájárulást kérő kérvényével; s olyan határozatot hoztak, hogy Szombathely város 500 frtnyi összeggel hozzájárul a monográfia költségeihez, úgy, hogy „ezen összeget az 1898. évtől kezdődőleg 5 éven át, évenkénti 100 írttal a házi pénztárból előre nem látható kiadások terhére" fizeti ki. A „Magyarország vármegyéi és városai" szerkesztősége a vármegyei alispán sürgetésére megküldte a vármegyének a 10 tiszteletpéldányt, amelynek elosztásáról a vármegyei közgyűlés úgy határozott, hogy egy példány kerüljön a levéltárba a „Vegyes kötetek" közé, a többi 9 kötet el­osztásával pedig dr. Károlyi Antal vármegyei alispánt bízta meg. A vár­megyei alispán határozatából megtudjuk, hogy egy-egy példányt kapott a „Vasvármegye" monográfiából a barátmajori állami iskola, a felsőlövői ág. hitv. ev. tanítóképezde, a németújvári r. kath. népiskola, a vendvidéki közművelődési egyesület, a muraszombati, a halmosi, a gyanafai és az úrdombi állami iskolák és a vasvári r. kath. népiskola. A Vas vármegyei Törvényhatósági Bizottság közgyűlése - a „Magyar­ország vármegyéi és városai" szerkesztő bizottságának többszöri kérel­mére - 1898. december 5-i ülésén foglalkozott a szerkesztő bizottság kérvényével, amely „a vármegyei monográfia minél szélesebb körben le­endő terjesztését" kérte. A vármegyei közgyűlésen hozott határozatról a közgyűlési jegyzőkönyvben az alábbiakat olvashatjuk: „az eddig esedé­kessé vált három részletet, vagyis 1.200 fitot a nemesi pénztárban kezelt franczia sarcz alapból folyóvá is tette" a vármegye. „Mivel pedig a fran­czia sarcz alapnak kamatjövedelmei nem elégségesek arra, hogy azokból a hátralékos 800 írt hozzájárulás egy összegben kLutaltassék, s a várme­gye egyéb oly pénzalappal, melyből a még nem esedékes évi részlet előle­gezése megengedhető volna, nem rendelkezik, a törvényhatósági bizott­ság a vállalatnak ezen kérelmét, miszerint a hátralékos hozzájárulás egy­szerre utalványoztassék, nem teljesítheti." Továbbá „a törvényhatósági bizottság súlyt helyez arra, hogy ezen művet a vármegye tehetősebb köz­ségei, iskolái és kulturális intézményei megszerezzék", „annál is inkább, mivel a szerkesztőség azt az eredeti 8 frt helyett 6 frt kedvezményes 13

Next

/
Thumbnails
Contents