Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

3. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Somogy püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1815. I. rész

A templom északi oldalán szilárd anyagból épült sekrestye van, ame­lyet cseréppel fedtek. Ennek kőfala van, szekrények és gyóntatószékek vannak benne. A városon kívül van a megáldott temető és benne áll a temető ke­reszt. Fallal vették körül és a protestánsokkal közösen használják. Évente az alábbi körmeneteket tartják: nagyszombaton a feltámadási körmenet van, Űrnapján, Szentháromság vasárnapján és Szent Flórián ünnepén. Sarlós Boldogasszonykor és Kisboldogasszony napján Rótlire mennek. Szent kereszt feltalálásánali és felmagasztalásának ünnepén, továbbá Szent Donát napján a Kálvária hegyre. Szent Márk ünnepén bú­zaszentelő körmenet van. A három könyörgő napon tartanak körmenetet és augusztus 21-én a Máriacelli zarándoklatot. Eddig újhavi vasárnapo­kon is volt szentséges körmenet, de a nép részvételének megfogyatkozá­sa miatt a jövőben ez megszűnik. Az évi szentségimád ási napot január 6-án a hívek buzgón megtartják. A TEMPLOM FELSZERELÉSÉNEK LELTÁRA: Ezüst Úrmutató, amelynek torony formája van, gót stílusban készült. Ál­doztató kehely 7. Ugyanennyi tányérka ezüstből. Betegek áldoztatásához 3 szelence, kettő ezüstből, egy aranyozott rézből. Szent olajokhoz 5 sze­lence ezüstből. Füstölő 2, egy ezüst és egy aranyozott réz tömjéntartóval. Kereszt 3, egy ezüstből, a többi nem nemes fémből. Ezüst lámpa hármas fíiggesztővel. Két ezüst kancsó ón tállal. Ereklyetartók: kisebb ezüstből, Szent István magyar király ereklyéjével, egy másik aranyozott réz, a szent kereszt kis részecskéjével. Nyolc fémből készült gyertyatartó. Szűz Máriát ábrázoló kép, amint a kis Jézust tartja és ezüst koronákkal. Három teljes ornátus (miseruha felszerelés), az egyik aranypaszománttal, a másik ezüst paszománttal és valamennyi selyemből. Köpeny ezüst paszománttal. Miseruhák részben arany, részben ezüst paszománttal, valamennyi selyemmel hímezve, összesen 21 a szükséges tartozékokkal. Ezek között az egyik figyelemre­méltó, amelyről azt mondják, hogy II. Endre magyar király leánya, Szent Erzsébet szőtte. Fekete színű miseruha 6 van tartozékaikkal. Köpeny 2, szerpapi ruha 4, umbella 2, az egyik piros bársonyból arany paszománttal, a másik kisebb, ez selyemből van. Miseüig 12, egy közülük arany paszo­mántos. Vállkendő 10, kehelytörlő 32, kis oltárterítő 18, kehelyíodő 26, kehelytáska 14. Kendő 10, vászontörlő 10, karing 8, ministránsruha 15, mmistráns karmg 12, püspöksüveg és pásztorbot, selyemszandál. Üveg­kancsó 8, kehelytányér 4, misekönyv 9, gyászmisekönyv 7, szertartáskönyv 6, evangéliumos könyv 2, derékkötő 11, zászló 5, kereszt 4, festett kép 9. A plébániatemplom szomszédságában van a Szent Jakab templom, amely a piaristák temploma. 56

Next

/
Thumbnails
Contents