Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Szilágyi István: Szombathelyi képek

séges kapcsolattal, ahogy egy igazi könyvbarát faggatja a művet, fokozatosan elbizonytalanodtam. Valami alapvető hiányérzetem támadt. S hogy kezdő zavarom okát ne személyes előítéletemben keressem, két hozzám közelálló embert is megkérdeztem róla. Milyen a könyv? Színes - volt az egyik tömör válasz. Hangulatkönyv - volt a másik. A könyvnek sajátosságából adódóan két alappillére van: „írta: Ambrus Lajos, fotó: Váradi Gábor." Ezt értem. De ki csinálta magát a könyvet? Kinek a koncepciója testesült meg benne? Mi volt a szándéka, az alapgondolata, aminek a szolgálatába állította a rendelkezésére álló nyersanyagot? Erre nem találtam választ. Maradnak hát a részletek. A Város esszé ízlés kérdése, csaknem autonóm szépírói műfaj; mint kívülálló, elfogadom. A Szombathelyi anziksz már kötöttebbnek tűnő feladat, ha természetesen szerzője szabadon adhat hangsúlyt neki kedves dolgoknak, s másokat háttérbe is szoríthat. A két rész között azonban valami „áthallást" érzek, egyik sem tiszta és szabad a maga önállóságában. Nincs értelme ezt megpróbálni részletes szövegelemzéssel bizonyítani, el kell ezzel a kereső szándékkal olvasni, ha valaki kételkedik megállapításomban. A legnagyobb gondom azonban a Szombathelyi fejek-kel van. S ez talán megint elsősorban koncepcionális kérdés. Miért éppen ők? Nem akarok mindenben kifogást keresni. De a faluból várossá válás történetének nagyjait, a polgárosodás nagyjait, a tudományosság nagyjait akarta valaki elénk állítani? Vagy így együtt, mindegyikből mintát, illusztrációt? Hogy ilyen nagyszerű emberek éltek ezekben az elmúlt századokban? Azt hiszem, ez a feladat Ambrus Lajost is próbára tette. Nem tudta elkerülni az újabb ismétléseket, értékelésével pedig mintha túllépte volna azokat a kereteket, amiket tollából hitelesen még elfogadtunk. Talán elég lett volna a tettek ismertetésénél maradni. Egy recenziónak nem lehet célja a szövegben soronként hibát keresni. Ha lett volna lektor és korrektúra, akkor ezt amúgy is alig kellene! Mégis néhány szembetűnő apróság: 11. p. Faludi Ferenc autográf (vagyis saját kézzel írt), és nem ortográf (ortográfia = helyesírás) verseskötetéről lehet csak szó. 13. p. Schoenvisner könyve nem 9 kötetes, hanem 9 részből („könyv") áll, ahogyan a szót a régiek értelmezték a reneszánsz és barokk traktárusokban. 14. p. Miért éppen 1997-ben száz éves a modern Szombathely? 17. p. A lakótelepi létre kényszerítés nagyon sematizált újságírói eltévelyedés. 23. p. Siscia (Sisak) soha nem volt Boszniában. A római helytartó nem Amatius, hanem Amantius. 91