Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - MŰHELY - Feiszt György: „A tehetség, személyiség és a bizalom varázsában ..." - Beszélgetés Bariska Istvánnal -

példaszerű módon közvetítették a művészettörténet teljesítményeit, hogy teljesen leköteleztek, egész tevékenységem meghatározói lettek. Ilyenre csali társszerzői kapcsolataim során tehettem szert pl. Németh Adél (Bu­dapest) személyében, alti egyébként nemcsalt a skandináv államokat, ha­nem Burgenlandot és Szombathelyt is megírta a nagyközönségnek Varga J. Jánossal (Budapest), a törökkor történészével éreztem csak ezt a lei tűnő szakmai együtünűködést. S talán Szigetváry Ferenc és Grabarits István tel­jesítménye érintett meg ilyen mélyen, pedig az orvostörténet-gyógyszeré­szettörténet messze áll egy kicsit egy filosztól. Csak sajnálni tudom, hogy a kőszegi patikamúzeum az ő kiválásukkal elvesztette a műhelyjellegét. Es hogyan tovább ? Az ember végül is gyerekeiben, tanítványaiban él tovább. Szűkebb és tá­gabb családjában gondolkodik tehát. Egyik fiamnak sem határoztam meg a pályaválasztást. István junior faki Bariska István Mihály néven kezdte meg publikációs tevékenységét) német-történelem szakos okleve­let szerzett Debrecenben. A szombathelyi BDTF Bolyai János Gyakorló Iskolájába hívta nemrég Iker János igazgató. Debreceni PhD-ösztöndí­jasként az „Osztrák nemzeti identitás és nemzettudat fejlődése a 20. szá­zadban" címmel készített disszertációja befejezés előtt áll. Kisebbik fi­am, Zsolt angol-német szakon szerzett diplomát Budapesten, az ELTE-n. Azután a Hcidelbergi Egyetemen történelem-politológia szakán diplomá­zott feleségével Katona Beátával egyetemben. 1998 második felére feje­zi be „Az Európa Unió visegrádi országokkal szemben támasztott elvárá­sai" c. disszertációját. Afféle igazi európai magyarok lettek, hallatlan nyelvi és szakmai felkészültséggel. Édesanyjuk is büszke rájuk, aki pe­dig a nyugodt hátteret adta mindig. Csak az kicsinyli le a mai ißüsag tel­jesítményét, akinek magának nem sikerült valami. Én is büszke vagyok mind a tanítványaimra, mind a fiaimra. Ezek az alig vagy éppen csak el­múlt harmincasok bizony sok mmdenben túlszárnyaltak minket. Persze sokban nem. De ez így szép. Ezért, ha vannak is komoly terveim, félteni már nem fogom azokat a céloltat, amikre esküdni mertünk vohia egykor. Nincs mitől félnem a hogyan-tovább-ot Ületően. Csak értült aggódom né­ha. Szurkolok, hogy mindig szabad választásúit legyen és olyan szakmai környezetült, ahol bizalommal veszik őket körül. Ez mindenek az alapja. Ez ma mindennél többet ér. Ezért volt jó visszagondolni a „be-nem-feje­zett" pályám eddigi szakaszára is. Köszönöm a beszélgetést. 32

Next

/
Thumbnails
Contents