Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - Kóta Péter: Viták és megoldások a pösei Szent Márton-templom körül. - Egy oklevél 500 éve -

A két falu határa az 1857-es kataszteri térképen (Vas Megyei Levéltár Térképgyűjtemény K 167.) A férfiak és a nők külön padsorban ülése további problémát vetett föl: A Seper család összesen négy helyre volt jogosult, ezek azonban az előbbi feltétel miatt külön padsorban voltak. Thyll Sándor, Seperek képviselője a plébánosra hivatkozott, aki szerint „e helyek oly formán volnának egyesíthetok, hogy a család egy teljes padot nyer, az a másik felétől elválasztatik és ajtóval láttatik el." „Ezen csekély külsőségek dokumentálnák ősi jogainkat." - tette hozzá. Thyll végül kompromisszumos javaslattal állt elő: vállalta, hogy saját költségén elkészíttet egy padot az egységes minta szerint, sőt a másik család, a Szluhák számára is egy ugyanolyat, s amennyiben azok hozzájárulnak a gyártás költségeihez, és azt neki kifizetik, akkor azt az összeget ő 100 Ft-ra kiegészítve az örökmécs-alapba felajánlja. Ezt sem tartotta kivihetőnek a plébános, nem beszélve a Szluha családról, amely még merevebb felfogást képviselt. Semmilyen módon nem sikerült őket jobb belátásra bírni, peres úton próbáltak meg vélt jogaiknak érvényt szerezni. Az ügy végül a püspök elé került, akinek döntése hasonló volt a plébánoséhoz: minthogy az említett ülőhelyekhez fűződő jogoltat egyik család sem bizonyította kielégítően, azért a szentélyben tartózkodást megtiltotta, viszont lehetővé tette, hogy az érintettek a templomhajóban levő padokban legelöl örökös helyet foglaljanak.

8 Miután a felek nem tudtak bizonyítékot hozni, a plébános bölcsessége szállította a hiányzó dokumentumot. Ekkor került sor az oklevél fél évezred után - még kimondani is sok! újabb, rendeltetésszerű, tehát jogbiztosító céllal, - nem műtárgyként, vagy történeti forrásként - történő felhasználására. Leghelyesebb, ha űj13