Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Gergely András: Batthyány Lajos a reformkorban

közül már 1843-tól hangoztatja, s ekként elsőségét is valószínűvé teszi az örökös tartományok alkotmányossá tételének szorgalmazása. Az 1840-es évek közepén Batthyány - megint csak az ellenzék derékhadának politikai mozgásával összhangban - elsősorban az egyesületi téren munkálkodik, majd egyik kezdeményezője a szorosabb ellenzéki összefogásnak, az Ellenzéki Párt megalakulásának. Molnár áttekintése többször használja a „radikális" jelzőt Batthyány nézeteivel kapcsolatban, megítélésünk szerint helyesen. Mert Batthyány liberális volt ugyan, de következetességében, és a képviselt állásponthoz való ragaszkodásában, főként az ellenzékiség hangsúlyozásában válóban radikálisnak tekinthető, politikai irányultsága Kossuthéval állítható párhuzamba. Köztudott, hogy Batthyánynak milyen szerepe volt 1847-ben Kossuth követté választásában. Az utolsó rendi országgyűlésen pedig világosan kibontakozik a felső- és az alsó tábla irányítóinak együttműködése, amely immár az egész kormányrendszer megbuktatását célozta. Politikai mozgásában kétségtelenül kitapinthatóak Batthyány egyéni ambíciói. A Habsburg-udvarral szemben akart magas pozícióba kerülni, s alighanem azért is tartott Kossuthtal, mert belátható időn belül bekövetkező európai politikai válsággal számolt, amely megdöntheti Metternich rendszerét. Erre a nézetére közvetlen bizonyítékunk nincs, de köztudottan ő volt az ellenzék külpolitikusa, külső lcapcsolatteremtoje, s e mozzanata feltételezése nélkül nem érthető meg az 1840-es évekbeli politikája. (1848as politikája, szerepvállalása is ezt valószínűsíti.) Erre a válságra készült, s egy új, Magyarország számára kedvező konszolidációban vállalt volna szerepet - amely konszolidációt csak a Habsburg-dinasztiával együttműködve tudott elképzelni. Batthyány nem volt „népember", egy demokratikus, vagy inkább egy tömegkommunikáció közvetítette politikai korszakban nehezebben tudott volna érvényesülni arisztokratikus gőgje, szónoki képességének hiányosságai, dacossága miatt. De amíg Széchenyi nem tudott közegéhez alkalmazkodni, Batthyánynak a maga korában ez sikerült. A reformországgyűléseken együttműködésre képes, az egyesületekben másoknak is teret engedő, a megalakult pártban nem hatalomkoncentráló, ellenfelei számát feleslegesen nem szaporító személyiség. Molnár munkája nem tud Batthyány kapcsán sérelmekről, összeveszésekről, politikai féltékenységekről - a gróf el tudta fogadtatni magát. A korban még csak felsejlenek államférfiúi erényei, amelyek 1848-ban mutatkoznak majd meg igazán. Már bevezetőnkben érzékeltettük, mennyire hézagpótló munka Molnár Andrásé. Összefoglalóan hozzátehetjük: az egész reformkor (s fő78