Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - IN MEMORIAM - Kiss Mária: Ismét eltávozott egy jó barát... Vörös Károly (1926-1996)

Tanulmányokat közölt a Vasi Szemle helytörténeti folyóiratban. Több folytatásban jelent meg Francsics Károly Szombathely 1821-1822 évi életét bemutató visszaemlékezése, valamint Edvi Illés Pálnak Kemenes­alját bemutató naplója. Cikket írt az 1798 és 1848 közötti Vas megyei parasztmozgalmakról. Több mint húsz évig volt tagja a Vasi Szemle szerkesztőbizottságá­nak. A Szemle szerepéről két közleménye is megjelent: A Vasi Szemle és a történettudomány, valamint A Vasi Szemle újraindításának 25. év­fordulója alkalmából címmel. A Mogersdorf Kultúrtörténeti Szimpózionról készült beszámolót és könyvismertetést olvashatunk még tőle a folyóirat hasábjain. Tagja volt a Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion szervezőbizottságának. Magyarország részéről évekig egyik irányítója volt az összehangolt munkának. E tevékenysége során is sokszor meg­fordult Vas megyében. Ekkor épült ki kapcsolata Burgenland tartománnyal, ahol szintén sok tisztelője volt. A szimpózion munkáját segítő tevékeny­ségéért 1979-ben, majd 1985-ben osztrák kitüntetésben részesült. Sokszor kopogtattak ajtaján Vas megyei szerzők is helytörténeti té­makörből készült dolgozatokkal, tanulmányokkal. Mindig készséggel állt rendelkezésére azoknak, kik segítségét, útmutatását kérték. Véle­ményét, bírálatát sohasem fölényesen, elutasító módon közölte. Minden­ki tapasztalhatta jó szándékú segítőkészségét. Munkája során, a vele kapcsolatba kérőitekkel ugyanez a magatartás volt tapasztalható. A szakmai feladatok végzésekor mindig talált időt arra, hogy a be­szélő társa gondjairól is érdeklődjön. Tette ezt minden képmutatás nél­kül. Kérés nélkül segített hivatali és magántermészetű nehézségek meg­oldásában. Örök vidámsága derűt hozott a dolgozószobákba éppúgy, műit a konferencia termek vitáiba, vagy baráti beszélgetésekbe. Távozása fájdalmas veszteség Vas megyei barátainak, ismerőseinek, akik őt nem felejtik el. Nem felejtik, mert szól hozzájuk tanulmányköte­tekből, a Vasi Szemle lapjairól. Őrá emlékeztetnek a naponta használt levéltári segédletek. Nem felejtik el együttérző, segítőkész humánumát, nyílt és őszinte barátságát, melyért őt tisztelték és szerették. Barátai, kollégái ezzel a tisztelettel és szeretettel voltak jelen hamvainak elhe­lyezésénél, személyesen vagy lélekben. Ezzel a tisztelettel és szeretettel őrzik meg emlékét. KISS MÁRIA 71

Next

/
Thumbnails
Contents