Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - ADATTÁR - Ifj. Ács László: Vallási emlékek Rábagyarmaton

A vallási emlékek térképe nevéről kapta. Két hársat ültettek mögéje. Az I. világháborúig e kereszt­nél fogadta a falu a Máriacellböl gyalog érkező búcsúsokat. 1981-ben a KPM el akarta távolítani. Ekkor kiemelték és felújítva a plébánia előtt állították fel újra. Felirata: „Isten segítségével megújíttatott és e helyen felállíttatott 1983-ban Üdvözítőnk kereszthalálának jubileumi szent­évében." Eredeti helyére 1981-ben kőkereszt került. 4. Templom előtti kereszt. Egy Lujzi nevű kovács és felesége emeltet­ték 1907-ben. Gyermektelenek voltait s ilyen módon kérték Isten segít­ségét a gyermekáldáshoz. Felirata: „Dicsértessék az Úr Jézus neve 1907." 5. Kistemetői kereszt. A régi, az 1920-as években megszűnt temető központi keresztje volt. Felirata: „Dolgos Antal - Köbli Anna 1918." He­lyén korábban valószínűleg fakereszt állott. Mellette vannak eltemetve a falu múlt századi plébánosai. Síremlékeiket a 80-as években a templom­kertbe helyezték át. Mindenszentekkor ma is gyújtanak itt gyertyát azok, akik régen idetemetett hozzátartozóikra még emlékeznek. A terület ma park. 6. Újtemetői kereszt. A falu temetőjének központi keresztje. Felirata: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aid berniem hisz, ha meghal is él, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Emelte Rábagyarmat község 1922." 1992. június 4-én éjszaka a villám belevágott, a bal oldala letört s közép­ső részét is meghasította. A kereszt alján lévő Mária-dombormű azon­ban sértetlen maradt. Még az évben ideiglenesen fakeresztet állítottak a helyére. 1993-ban azonban az eredeti megjavítása és visszahelyezése után ezt a fakeresztet a temető ravatalozója mellé állították fel. 65

Next

/
Thumbnails
Contents