Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

4. szám - ADATTÁR - Molnár Mónika: Tudománytörténeti mozaikok 4. Névy Lászlónak, a szombathelyi premontrei gimnázium egykori tanárának pályaképe

tíz éven át folytattam. Engem Szombathelyhez baráti kötelékek és soha nem halványuló, kellemes emlékek fűznek. Ottani életemnek tíz éve korszakos eseményekben gazdag idő volt. Szombathelyhez nem lettem idegen, ellenkezőleg: a szép város saját polgárai nem örvendhetnek jobban nálam annak a nagyarányú fejlődésnek, melyet Vasvármegye székvárosa távozásom óta minden irányban felmutat és nálamnál őszintébben nem óhajtja, hogy a haladás útján mentől többet érjen el, s vezérfiai és derék polgárai mentől nagyobb joggal állíthassák oda a vidéki városok mintaképének. Szépirodalmi dolgozatai sorra jelentek meg, számos kritikai és egyéb cikket írt a Zoványi Jenő által szerkesztett Független Lapokba, a Hatala-féle Szabad Egyházba, valamint Riedl Szende Kritikai Lapok című folyóiratába. A tankönyvírást pedig több évi tapasztalatára hivatkozva tartotta indokoltnak: „... a tanuló szigorú rendszer mellett az elvontabb és mélyebbre ható értelmezéseket könnyebben felfogja, s az egész anyagon minden esetre világosabb áttekintést nyer, mint ha a tárgyat rendszer nélküli szétdarabolással adjuk elé." 1870-ben megjelent Az Írásművek elmélete. A szerző olyan tankönyv írását tűzte ki feladatául, amely tiszta fogalmat nyújt az írásművek minden kellékéről, s elvezeti a tanulót a legegyszerűbb előadási formáktól a költészeti és szónoklati felsőbb nemekhez. A mű mindazon elveket és szabályokat magában foglalja, amelyek az írásbeli előadás különböző formáiban érvényesek, eltekintve a közéleti, polgári ügyiratoktól, amelyeknek legnagyobb része kívül esik a művelődés határán. Az ehnélet tehát csak olyan alkotásokra szorítkozik, amelyek példaértékűek és szép előadásúak. Ilyenek a költészeti és szónoklati művek. Vígh Árpád, a téma mai jeles szakértője igen jó elméleti munlcának nevezte, amely rendszeres szónoklattant is magában foglal, ezáltal visszaadva a nyilvános beszédnek azt a funkcionális önállóságot, amely eredetileg is megillette. Névy iskolai kézikönyve kedvező fogadtatásban részesült, még megjelenése évében elfogyott az első kiadás, amelyet 1894-ig még további nyolc követett. Igaz, hogy elmarasztaló bírálatok is születtek, ezekben fellengősséggel, sallangos kifejezések használatával illették a szerzőt, akit idővel, a Rhetorika című mű megjelenésével már felmentettek a vádak alól: „Még egyszerűbben írni már csak az alaposság föláldozásával lehetséges" - vallják már. Az 1871-es év ismét elismerést hozott számára: a Kisfaludy Társaság 1870-ben A tragédia elméletére kiírt pályázatát ő nyerte meg. „A pályaműről hangoztatott elismerő nyilatkozatok a pályamű szerzőjéül irodalmunk két legkiválóbb jelesét gyanította, annál nagyobb volt a meglepetés, hogy A tragédia elméletét Névy László, akkor még szombathelyi 84