Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

4. szám - Timár István: 50 éve halt meg Sigray Antal (1879-1947)

magyarországi kérdés agyonhallgatása volt a jellemző, napjainkban már részletes, objektív, magas színvonalú munkák olvashatók az említett eseményekről. Természetesen más megvilágításba kerülnek az akkori történések főbb szereplői is, így Sigray sem mint „ultrareakciós gróf, a „bandaharcok" fő szervezője jelenik meg a történeti tanulmányok lapjain. Az Ausztria és Magyarország közti vitás területi kérdés megoldását az 1922. október 11-én kezdődött velencei konferencia volt hivatott rendezni. Az olasz közvetítéssel létrejött kompromisszum lehetővé tette, hogy Sopronban és környékén a terület hovatartozását illetően népszavazást tartsanak, cserében azonban a Prónay-felkelőknek ki kellett vonulniuk Nyugat-Magyarországról. A népszavazás Magyarország sikerét hozta, de a Lajtabánságot kikiáltó Prónay-felkelők kivonulása eléréséhez a magyar kormány erélyes fellépésére volt szükség. Az 1923 januárjában és márciusában végrehajtott magyar-osztrák határkiigazítás, - amelyet szintén a velencei szerződés írt elő - lehetővé tette a Pinka menti falvak Magyarországhoz történő visszacsatolását. Ezzel az aktussal sikerült, ha nem is rést, de legalább egy kisebbfajta repedést ütni a trianoni békediktátum falain, amelyet az egész magyar társadalom - a szélsőbaltól szélsőjobbig terjedő valamennyi politikai irányzat - egységesen elítélt. A másik, a nyugat-magyarországi térséggel szintén szorosan összefüggő politikai esemény az ún. királykérdés volt. A nyugat-magyarországi politikai élet prominens képviselői, a fegyveres felkelők zöme - élükön Sigrayval - az utolsó királyt, IV. Károlyt ismerték el törvényes uralkodónak. Ők, a legitimisták - az általuk kizárólagosan törvényesnek tekintett uralkodó hívei - támogatták a király két visszatérési kísérletét, 1921 tavaszán, Ül. őszén. Az első, vértelen kísérlet esetében Horthynak és körének, - hivatkozva a nagyhatalmak és a szomszéd államok beavatkozási fenyegetéseire - sikerült rábeszélnie a királyt az ország elhagyására. A második alkalommal IV. Károly semmit sem bízva a véletlenre, a hozzá hű nyugat-magyarországi fegyveres alakulatokkal indult meg a főváros ellen. A budaörsi csatában azonban a kormányzóhoz hű erők diadalmaskodtak. A királyt Madeira szigetére száműzték, ahol a következő év április 1-én elhunyt. A legitimista vezetők többségét letartóztatták, Sigray is csaknem húsz hetet töltött vizsgálati fogságban. Ha mérleget készítünk Sigray kormánybiztosi-főispáni tevékenységéről, a mérleg nyelve inkább pozitív irányba billen. A nyugat-magyarországi területi kérdés megoldásában elért „félsiker" mindenképpen nagy eredménynek tekinthető, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a hivatalos kormánykörök önerőből ennyire sohasem voltak képesek. 22