Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
4. szám - Timár István: 50 éve halt meg Sigray Antal (1879-1947)
TÍMÁR ISTVÁN 50 ÉVE HALT MEG SIGRAY ANTAL (1879-1947) Gróf Sigray Antal 1879. május 12-én született a család Vas megyei, ivánci birtokán. A budapesti egyetem jogi karának hallgatója volt, majd Angliában filozófiai tanulmányokat folytatott. Hosszabb tanulmányút keretében bejárta csaknem egész Európát, Észak-Afrikában és Indiában is megfordult. 1904-ben New Yorkban nősült meg, Harriot Dalyt, egy gazdag amerikai hölgyet, vette feleségül. Még ebben az évben az arisztokrata családok választottjaként a főrendiház tagja lett. A mélyen konzervatív szellemű testület előtt elmondott beszédei óriási feltűnést, néha megbotránkozást is keltettek. Felszólalásaiban ugyanis átfogó szociális reformokat sürgetett, amelyeket szorosan összekapcsolt a belpolitikai élet - természetesen felülről vezérelt - demokratizálásának szükségességével. A világháborúban huszárfőhadnagyként, majd huszárszázadosként vett részt. Az országgyűlés hadi ülésszakain azonban megjelent és egyre gyakrabban volt kénytelen rámutatni a hadügyi és külügyi vezetés súlyos hibáira. Az összeomlás után Svájcba utazott, hogy - személyes kapcsolatait is latba vetve - vezető antant diplomatákkal tárgyaljon az ország háború utáni minél kedvezőbb elbírálása érdekében. A Tanácsköztársaság kikiáltása után nem is tért haza, azonnal Bécsbe utazott, és az ott szervezkedő eHenforradalmi komité egyik mérvadó személyisége lett. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEK KÖZÉPPONTJÁBAN 1919-1921 A kommün bukása után a Friedrich-kormány Sigrayt a Mosón, Sopron, Vas és Zala vármegyéket magába foglaló nyugat-magyarországi kormánybiztosság élére állította. Személye ettől kezdve egészen 1921 késő őszéig szorosan összekapcsolódott a háború utáni közép-európai rendezés egyik neuralgikus pontjának számító terület hadászati és politikai eseményeivel. 1919. december 15-én, Vas megye főispánjává történt beiktatásakor mondott beszédében felidézte a nyugat-magyarországi ellenforradalmi mozgalom létrejöttének történetét, a térségben megszervezett 20