Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

3. szám - ADATTÁR - Gaál Károly: A nyugat-pannóniai harangtornyok

faluban), meghúzták a harangot. Ezt tették a második világháború elesettjeinél is. Ha ellenséges katonaság rukkolt a falu felé, szintén „félreverték". A Hajnalcsillag megjelenését harangszó köszöntötte és amikor az este letűnt, azt is elharangozták. A nap a harangszótól harangszóig tartott. Az Úrangyala három Üdvözlégyével jelezték a delet még Rákosi Mátyás részére is. De igencsak „félreverték" a harangot, ha a falu valamelyik részén tűz ütött ki. Ha tűzre kongattak, rohant a falu aprajanagyja, menteni, oltani. A harang kongásából azt is tudta mindenki, melyik irányban ég. (Ma ezt az íróasztalok nagy gondolkodói külön tudományágként „szemiotikának" tisztelik meg.) A jégverés mellett a tűz volt a legnagyobb veszély. A házak többségét még boronásan építették, a tető szalmával volt fedve. A tető alatt volt az „élet", a jószág is, ha az leégett, mehettek koldulni. A festett, faragott farészeket (népművészet) nem sajnálták, esztétikából nem tudtak harapni, de a mögötte levőt nehéz volt pótolni. A harang volt a fontos, ami azon a tákolmányon lógott, amit vagy a település legmagasabb pontján, vagy a település szélén úgy állítottak fel, hogy onnan mnident láthassanak. Sok esetben a harang mellett egy, a falu tulajdonát képező zsellérház állt, amelyben a tűzőr, egy nincstelen öreg lakott. Ma, aniikor már minden településen a jól felszerelt Önkéntes tűzoltó-egyesületek működnek, ez a tűzőri ház külön telefont kapott, sőt a szirénát is ott lehet bekapcsolni. A canonica visitaciók hírt adnak arról is, kinek kellett harangoznia. Kis szórványtelepüléseken valaki a szegények közül, zárt falvakban pedig századunk elejéig a taiütó, akit a falu fogadott fel és aid igencsak erős függőhelyzetbe került. Több adat bizonyítja, hogy a tanító a falu társadalmi rangjának alsó fokán állt, és ha vihar közeledtével nem húzta meg időben a harangot, bizony műiden motyójával együtt szekérre pakolták és székiek eresztették. Volt olyan eset is, hogy a „tanítónak nem volt ereje a jegeié harangozáshoz", azaz hiába harangozott, a jég elverte a határt. A tanítótól elvárták, hogy „boszorkányos" erejű legyen. A falubeliek mindennapi élete, munkája nyilvános volt, a tanító magánélete, személyes kapcsolatai eltértek a település lakóiétól. (Furcsa könyvei voltaic, sokat ült bent a házban és éjjel sokáig fent maradt!) Az összevissza járkálok, a garabonciás diálcok hozzá tértek be, ezekről hitték, hogyha a falusiak nem fogadták őket szívesen, a levegőbe emelkedve „felhővezetők", „ sárkándeálcok" lettek és bosszúból hozták a jeget. A fentiekből látjuk, hogy. a mindennapok emberemele nem a harangtorony, hanem a harang és a harangozó volt fontos. A kutatásban ez valahogyan fordítva van. A.különböző korokban épült templomok építőmes54