Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - ADATTÁR - Szúnyogh Sándor: Él az arany és a vér. — Aranymosás a Muravidéken —

Máté erősen fújja a parazsat Fotó: Stefan Smej patáitok iszapjukban aranyat hordanak, már ezelőtt is (például 1747ben) kegyelmesen intézkedtünk az ilyen víz, iszap alá rejtett kincsek felkutatása érdekében, amelynek a rájuk fordított munka hiányában - saját természetült szerint - haszon nélkül elvesznek, elrendeltük ennélfogva, hogy nemcsak a fent felsorolt közvetlen uradalmak alá tartozó kincstári birtokainkon, hanem a magánuradalmak területén is, ahol erre kedvező lehetőség kínálkozik, aranymosás kezdődjék ..." Egy másik dokumentumban Golub János írta: „... Kétségkívül biztatólag hatott a muravidéki és muraközi aranyászokra az ő aranyukat a királyi szabadalomlevél legdrágábbnalí: mondja ki. A Zala megyei aranyászokról Csaplovics is megbízható adatokat közölt. Szerinte még az ide vetemedett olasz csempészek is bandákba verődve űzték titokban a félreeső zátonyokon ezt a foglalkozást, míg az uraságok vagy a kincstári hatalmak véget nem vetettek ezeknek a tiltott üzelmeknek ..." De térjünk vissza arra a nyári napra, amikor a Horvát testvérek térdig a vízben állva bemutatták az aranymosást, aranyas zás fortélyait. Elmondták azt is, hogy veszélyes munkának számított az aranymosás, mert könnyen beomló partok közelében kellett járni, mozogni. Az aranykeresés, másik veszélye pedig abban állt, hogy amikor a szenet vagy a parazsat fújták, közel kellett hajolni a tűzhöz és ilyenkor az ember az elpárolgó higanyt magába szívta. Tudvalévő, hogy erős méregről van szó, a sok évi fárasztó munka eredménye az lett, hogy a tüzet szító munkás elveszítette metszőfogait. 23