Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Hargitai József: Díszes monográfia Szentpéterfáról

ezeket elemezve következtet a település pannon vonatkozásaira. Szól a népvándorlás viharairól, a magyar honfoglalásról, őseink betelepüléséről, továbbá, hogy miként került Szentpéterfa is István királyunk adományaként Vencellin lovagnak és utódainak, a „Jak nemzetség"-nek a birtokába. Vizsgálja és bemutatja a II. és III. Endre királyaink által a faluról kiállított okleveleket, majd leírja a Szent Péter-templom alapításának és építésének történetét. A délvidéken élő horvátok Mátyás király seregének hűséges és bátor harcosai voltak törökellenes balkáni hadjárataiban. A nagy király halála és a mohácsi csatavesztés után kezdődött meg a horvátok tömeges menekülése szülőföldjükről, s betelepülésük hazánkba, így Szentpéterfára is. A törökök ugyan nem foglalták el a települést, de gyakran be-betörtek a faluba, és kifosztották a lakosságot. Ugyanezt tették a császári zsoldosok is. Ugyancsak hasonló sors jutott a hadait útján élő községnek a szabadságküzdelmek, a kuruc-lábanc háborúk idején is. A szerző tényszerűen - de nem hideg tárgyszerűséggel, nem részvétlenül - adja elő annak a 370 évnek a történetét, amelyet a falu a monyorókeréki uradalom birtokán átélt. A feudális terhek alól enyhülést a lakosságnál«: csak az 1867es kiegyezés hozott. A nagybirtok szorításában élve azonban változatlanul nagy volt a nyomorúság. Ezért sokan Amerikában keresték meg a boldogulásultat. Az első nagy kivándorlási hullám a századforduló éveiben volt, majd a második az 1929-ben kezdődő világválsággal vette kezdetét. Az 1956-os forradalom után a lakosság negyed része menekült az Egyesült Államokba. Ennek a tömeges kivándorlásnak azonban már nemcsak a nehéz életkörülmények voltak az okai a háttérben, hanem a Rákosi-rendszer diktatúrája, politikai barbarizmusa. A könyv megörökíti azoknak a nevét, alak a szombathelyi Bagolyvárban szenvedtek kínvallatást, azét, aki nyomorék lett, belehalt vagy beleőrült a kínzásokba. Aki túlélte a szörnyűségeket, Recskre vagy a Hortobágyra deportálták. A szerző felsorolja a nagy természeti katasztrófákat: árvizeket, jégveréseket, tűzvészeket, amelyek kitörölhetetlenül élnek az emberek emlékezetében. Az 1925. szeptember 25-i tűzben nemcsak a falu jelentős része pusztult el, sajnos gyermekáldozata is volt. Az egyik házban - amint ez faluhelyen szokásos volt - az Őszi mezei munkára menő szülők a kisgyermeket a nagymamára bízták. Az unoka a szobában aludt, ő ezalatt a konyhán bóbiskolt. Eszeveszett kiabálásra riadt fel: „májlca, tűz van!" A szörnyű látványra - , jaj, a disznók" - felkiáltással az ólhoz szaladt, hogy mentse, a kertek alá terelje, kergesse az állatokat. Mire eszébe jutott az unokája, már morduló lángnyelvek akadályozták meg abban, hogy őt ki78