Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
2. szám - ADATTÁR - Kerecsényi Edit: A kapcai „fakonty". - Miként kontyolták a hetési asszonyokat? -
KERECSEOTI EMT A KAPCAI „FAKOOTY" - MIKÉNT KONIYOLTÁK A HETÉSI ASSZONYOKAT? 1995 nyarán a szegedi egyetem néprajz szakos hallgatói tanáraik vezetésével néprajzi tanulmányúton voltak Szlovéniában, Lendva vidékén. Részben azért, hogy megismerkedjenek annak egyik nevezetes tájával, Hetessel és népével, részben azért, hogy a vármúzeum néprajzi gyűjteménye számára azon családoktól, ahol megfordulnak, tárgyakat gyűjtsenek. A munka során e cikk szerzője felhívta a csoport figyelmét Juretics Misica Kati elárvult kapcai házára, ahol évekkel korábban valóságos néprajzi kincsesbányára lelt. Kati néni azonban csupán néhai anyósa három hetési „kontypántlikáját" volt hajlandó hosszas könyörgésre a lendvai múzeumnak ajándékozni, 1 mondván, hogy mindent meg akar őrizni Svédországban dolgozó leányának és családjának. így hát felkerestük azóta Lakosba hazatelepült leányát, Vékás Katicát, s kértük, engedje meg, hogy a szinte érintetlenül az utódokra maradt gazdaság, illetve háztartás eszköz- és szerszámkészletéből, a konyha edényeiből, a cserépedényekből s a padlás „kincseiből" egy sorozatot a múzeum hetési gyűjteménye számára összeválogathassanak. 2 Az engedélyt megkapták, s a hallgatók lelkesen nekiugrottak a kutatásnak. A néhai anyós 1894-es évszámot viselő tulipános ládájából csakhamar egy különleges ritlcaság került elő. Találgatták, mi a csuda lehet. Még nagyobb becsbe került, amikor rábukkantak az ugyancsak megviselt kis eszköz egy vadonatúj mására. Hogy mik voltak ezek? Hamarosan kitalálni kapcai „jakonly". Ahol ívelt a formája, s a vászon kiszakadt, ott simult a fejfiez 57