Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
2. szám - ADATTÁR - Bajzik Zsolt: A szombathelyi „jégpince"
„A Jégpincéhez címzett nyári mtúatóhelyen 1882. július 2-án nyílt meg az új terem. A megnyitási ünnepélyt mozsarak durranása jelezte." 17 A következő évben április 19-én rövid hír tudatta a sajtóban, hogy „Horváth János gőzmalom tulajdonos, városunk derék polgára, hosszú szenvedés után tegnap szerdán délután jobblétre szenderült". 18 Az ő halálával a Jégpince történetének nagy szakasza zárult le. 1883 után Leszner Antal szerezte meg az épület tulajdonjogát, amelyet a gyerekei örököltek tőle. 19 1918-ban 50.000 koronáért Lászezik Gyula főállatorvos vette meg, majd a következő évben már túladott az épületen és Lőrinc Istvánnak sikerült megvennie. Az ezután következő években tulajdonosok sora következett gróf Széchényi Rezsőné, Széchenyi Jenő gróf, majd Sclrmall Gyula vendéglős személyében. Jelentős átalakítást végeztek 1923-ban Középhegyen a „volt Jégpince vendéglőnél". A Brenner és Szende építési cég emelet-ráépítési munkát hajtott végre s ezzel gyökeresen megváltoztatta az épület addigi formáját. 20 1924 után is még nagyon sok tulajdonosa volt az épületnek. A második világháború alatt is a figyelem középpontjába került a pmce. Szombathely város polgármestere 1944. április 13-án kiadott utasításában elrendelte, hogy a műszaki hivatal a külön szekrényben őrzött oklevelek, szabadalomlevelek légoltalmi biztonságba helyezéséről tegyen jelentést. Több elképzelés is született az anyag tárolására. Az egyik szerint papírdobozokba csomagolva a Bagolyvár óvóhelyére kívánta biztonságba helyezni. Azonban a kijelölt helyiség annyira párás, nedves volt, hogy elálltak ettől a megoldástól. Ekkor merült fel a Jégpince, de a jégtárolásra szolgáló egyik füllte sem felelt meg az iratok megőrzésére. 21 Ha irattárként nem is, de óvóhelyként jól funkcionált a Szombatlielyt ért bombázások alatt. zz 1954-ben a Magyar Állam élve a kisajátítási jogával a Szombathelyi Állami Erdőgazdaság kezelésébe adta, majd a Szombathelyi Mezőgazdasági Technikum Tangazdaság használta. 1958-ban pedig a „Földművelésügyi Min. Mezőgazdasági Szakoktatás" lett az épület kezelője egészen 1975-ig, miitor is a Hevesi Ákos Mgi Gépészeti és Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet kollégiuma lett. Az épület a hozzá tartozó területtel 1995-ben Szombathely város által meghirdetett pályázat után ismét magántulajdon lett. 83 47