Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

2. szám - Salamon Nándor: „Kedves, gyöngéd kis lény ..." - 100 éve született Dési Huber Istváimé -

bail dolgozott. A betegség azonban ismét közbeszólt. Szüneteidtel egymást követték a kezelések, a műtét és a szanatóriumi beutalások. A két testvér ismét haza költözött, s követte őket időnként a javuló állapotú festő. E peremvárosból utazott munkahelyére, rohant a kórházba vagy írta részletes leveleit s teljesítette meggyőződéssel vállalt mozgalmi feladatait: szemináriumi jegyzeteket sokszorosított, terjesztett, illegális találkozóknak adott helyet akkor már a Vilmos császár úton lévő lakásukban. Amikor először lebukott, a rendőrség ugyan kiengedte, de büntetésből a Ganz hajógyárba helyezték át. „Stefi a kenyérkereső" - írta egy levelében a betegeskedő művész. Több annál! Férfias erővel küzdött férjéért, intézte kiállítási ügyeit, féltve őt, küzdött szakmai előhalad ásáért, vele és érte vitázott hevülettel. Felháborodott a rossz kritikákat olvasva, dühös kitörésekre ragadtatta az igazság megsértése. Figyelméből szilánknyi jutott a családra is. Sógornőjét jó tanácsoklcal látta el - tapasztalataira hagyatkozva: „A Hűbérek tele vannak gyengédséggel, szeretet, melegség utáni vággyal". Pedig gondjai növekvőben. Egészségesebb lakást keresett, hasztalan. Dési Iíuber szanatóriumi tartózkodásai egyre hosszabbodtak s ő „Jó, édes és hűséges társként" (Dési Iluber) gondoskodott róla. Igyekezett derűsebb pillanatokat szerezni egy-egy ausztriai, németországi utazás, pihenés formájában. S kitartóan politizált, dolgozott a mozgalomban. Ruhát gyűjtött a Vörös Segélynek, brossurakat, könyveket, röpl apoltat terjesztett. 1934-ben újra lebukott s vele vitték a festőt is, bűnéül róva ama nevezetes csendélet megfestését. Keszthely, Pécs a meghurcoltatás állomásai. Stefánia ott sem tagadta meg magái Előbújt belőle a „nevelő": mesélt, eligazított, műveltséget terjesztett, vigasztalt. A következmények súlyát teljes odaadással cipelte: „A kedve és hallt hősiessége a régi" - üzente a festő Méliusz Józsefinek. Ismét utcára kei-ült. Kesztyűvarrást tanult, majd egy műkereskedőhöz szegődött, ügyvédjüknél űigyenmunkás, végül egy kalapszalonban ő lett „az iroda". Naiv álniolcat dédelgetett, a felmondási pénzből cukorka üzletet akart nyitni. A napi robot mellett egyre inkább Budakeszi, a szanatóriumba fekvő kedves lelld gondozása foglalta le energiáit. Még kétszer váltottak lakást, mígnem a ferencvárosi Ipar utca - az utolsó otthon - szenvedéseik tanúja. Az ápolás szüneteiben ki-kimozdult a városból. Bátorliget, Hollókő, az utolsó nyaralton Dés a maradandó élményforrás, amely tematikai fordulatot idézett elő Dési Huber festészetében. A már több elismerés, a mérvadó kritikusok megértő támogatása, a Szinyei Társaság díja azt jelezte, hogy az általa képviselt „nem a piac művészete" (Lyka Károly) elfogadást nyert az ugyancsalt 25