Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - Mayer László: Az 1956-os forradalom szombathelyi eseményeinek fotóiból

1956. október 28-án, délelőtt 10 óra vitán kb. ezer főből álló tömeg érke­zett a megyei tanács épülete elől a Püspökvárhoz. A tüntetők a Söptei úton lévő AVH-s laktanyát akarták megtámadni Ül. koszorúzást szeret­tek volna tartani a forradalomban elesettek emlékére, a hősi temetőben, a győri és mosonmagyaróvári áldozatok temetésével egyidőben. Kovács Sándor megyéspüspök nem tartózkodott Szombathelyen - a beteg győri püspök helyett Soproiibáiifalváii és Agfalván bérmált - így a tömeg megfékezésére dr. Szendy László apátplébánost kérte fel Konc Endre, a Megyei Nemzeti Bizottság tagja, a Savaria Gimnázium igazga­tója. (A temetőbe csak az orosz harckocsivonal érintésével lehetett eljut­ni és az orosz hősi halottak sírjainak esetleges megrongálása a véres összecsapások lehetőségét hordozták magukban.) Ezért, dr. Szendy László, a Püspökvár erkélyéről elmondott beszédében, a délután 3 óra­kor tartandó koszorúzás helyszüléül a szenünártoiü temető nagykereszt­jénél lévő területet adta meg. A délutáni szertartáson koszorúzás nem történt, mivel a koszorú nem érkezett meg. A megemlékezésen, a temető első részét betöltő megjelentek előtt dr. Pataki László két paptársa - Tibola Imre és Ró­zsahegyi Imre - kíséretében elünádkozta az ún. Liberát (szimbolikus sír felett mondott ima, a holttest távollétében) és egyházi énekek, majd a Himnusz hangzott el. A temetőben politikai jellegű beszédet nem tartot­tak. Az eseményre vonatkozóan Id.: -Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Vas Megyei Bíróság iratai B 364/1957. - Kövér István: Forradalom és megtorlás Szombathelyen, 1956-1960. Szombathely, 1996. 65., 118. p. (Emlékkönyv; 1.) - Tihoía Imre: 56-os emlékeim ... Katolikus papok a szombathelyi ese­ményeidben. = Vasi Szemle (továbbialtban: VSz) 1996. 4 sz. 512-515. p. - A fotót képaláírás nélküli illusztrációként közölte a Savaria Fórum (továbbiakban: SF) 1993. okt. 16. 1. p.; ill. Pneger Zsolt: 1956 Szom­bathelyen, A munkástanácsoktól a deportálásokig. Beszélgetés dr. Kövér Istvánnal, az Éhen Gyula Kör alelnökével. = Vas Népe (továb­biakban: VN) 1992. old. 22. 9. p., „Harminchat éve történt Szombat­helyen ." képaláírással. 6

Next

/
Thumbnails
Contents