Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - VITA - Csiszár Károly: Válasz az Őrség című útikönyvet ért bírálatra

Semmiképp nem értek egyet a bíráló megjegyzéseivel: „a szerző tel­jesen „parttalan" Őrség fogalmat használ: egyszer a Repcétől a Muráig terjeszti ki, máshol rögtönözve felsorol 18 falut...." Válaszom erre, hogy a bíráló olvassa el könyvem 3. oldalán a 3. és 4. bekezdést, ahol világo­san leírtam az erre vonatkozó tudnivalókat. Ugyanis a történelem során Alsó- és Felső Őrségről tudunk, csak Trianon után szűkítjük be az Őrség fogalmát az Alsó-Őrség 18 községére. Ezen még eddig senki nem akadt fenn. Kifogásolja, hogy a Szlovéniához tartozó Hódosról, Kapornakról és Bükaljáról, mint őrségi falvakról megfeledkeztem. A történelmi Őrség falvai között igenis említem őket, de jelenleg a volt Jugoszláviához csa­tolt 3 falut, a mai értelmezés szerint nem soroljuk ide. Az Őrség „kapuiról" írt bírálatát teljes egészében visszautasítom, merev, értelmetlen álláspont! Az élet, a gyakorlat egészen másl Negy­venkét éves túravezetói gyakorlatom alapján tudom, hogy egy kis tájat nem elég csak uticélpontként feltüntetni, hanem amiak jó megközelíté­sét is le kell írni. Erre vonatkozóan is gyakorlati példa: amióta Szent­gotthárdon működik az Opel-Astra gyár, még távoli országrészeidből jo­vŐk is, a gyár megtekintése után, innét indulnak az Őrségbe. Magam is vezettem az utóbbi 2 évben legalább 20 csoportot így. Amióta kiépültek a korszerű utak a Zala- és a Kerka völgyében, úgy nyíltak új „kapuk", megközelítési lehetőségek Zalalövőnél és Szentgyörgyvölgynél is. A bíráló azon kételyeire vonatkozóan, hogy vamiak-e még tollfosztók és tökmagköpesztők, válaszom egyértelműen igen. Fotóval is bizonyítha­tom! Amíg tyúkok, kacsák és libák lesznek az Őrségben, addig lesznek tollfosztók és amíg tökmagolajat sajtolnak Szalafőn Jakosáéknál, addig tökmagköpesztŐknek is kell lennie. A Lúgos patakban saját szememmel láttam rákot, mert azt még nem szabályozták. Vízimalmok az Őrség területén már nincsenek, de voltak, ezt így nem írtam le, de a Zalán és a Kerkáii még ma is vannak ilyenek másutt. A képzelgés, a túlzás a bíráló szavaival élve „hipertrofia", nem jellemző egyéniségemre és a könyvemre sem. Legendát sem teremtet­tem a Vadasa-tó keletkezésével kapcsolatosan. Ma is élő tanúim vannak arra, hogy a leírtak a valóságnak megfelelnek. Hogy milyennek kell lenni egy jól használható útikalauznak? Azt a szerző több mint négyévtizedes gyakorlatából jobban tudja, mint a bírá­ló! A 8 hónapja 3.000 példányban megjelent Őrség c. könyvből december végéig több mint 2.000 db elfogyott. Ha „útvesztő" leime, ahogy a bíráló írja, akkor nem lenne ennyire keresett és egyetlen elismerő sort sem ka­pott volna a szerző. Bírálatának több mint fele, valótlan állítás! . CSISZÁR KÁROLY 85

Next

/
Thumbnails
Contents