Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - IN MEMORIAM - Szabó László: „...három dolog töltötte be az életét A család, a gimnázium és a város." -Hodászi Ede (1911-1995) emlékére -

szerény, földszintes házban, amelyben Ö maga is meglátta a napvilágot. Gyermekei közül ketten - Katinka és Öcsi (Ede) - a szülők hivatását folytatják, Gábor pedig gépészmérnök, agrárszakember. Bizonyos, hogy Hodászi Ede nehéz gyermekkora is hozzájárult az elesettek, a nehezebb körülmények közt élő gyermekek iránti érzékenységéhez, az őket segítő, felkaroló fáradhatatlan munkálkodáshoz. Ő nem tankönyvből vagy brosúrából ismerte meg a hátrányos helyzetet, nem aktuálpolitikai okokból segített a jó szándékú, igyekvő, ám támogató családi, anyagi vagy közösségi háttérrel alig rendelkező fiatalokon; hanem belső meggyőződésből, a szeretet parancsára. Talán válhat elfogadott pedagógussá valaki a szeretet, az együttérző gondoskodás szüntelen gyakorlása nélkül is; de jó pedagógussá, felejthetetlen tanítóvá aligha. Ez, a másokért - kiváltképp a tanítványaiért - való aggódás és mardosó felelősségtudat sarkallta arra, hogy kezdeményezze a Tüdőszanatóriumban a gimnáziumi képzés indítását, hogy kollégiumot alapítson a nemegyszer 10-20 km-ről naponta gyalog vagy kerékpárral bejáró tanítványai számára. Ede bácsi pedagógusi pályafutása a XX. századnak arra az időszakára esett, amikor „felgyorsult az idő", amikor a változás tempója gyorsabbá vált a nemzedékváltás ritmusánál, amikor az évszázadok óta rögzült tanári tekintély megtépáztatott. És Ő ennek ellenére mindvégig elismert pedagógus és vezető tudott maradni, nem szakadtak el a diáksággal kialakított kapcsolatainak eresztékei sem. Miért ez a ritka kivétel, miből táplálkozott ez a diákok, szülők, kollegáit részéről megnyilvánuló, évtizedeken át tartó elismertség? Abból a szélsőségektől mentes emberi, vezetői magatartásból, amelynek a pillére a becsületes, másokat szolgáló munka, az emberséggel párosuló követelő magatartás, a mások problémáira való nyitottság; és legfőképpen: az önmagával szembeni kíméletlen igényesség. Soha nem volt fogékony aktuálpolitikai szirénhangokra, pedig az ezekre való figyelés ideig-óráig kedvezőbb helyzetbe hozhatta volna. így maradhatott meg mindenki Ede bácsija, 1952 után is, amikor a gimnázium igazgatója lett, amikor a megosztottság és az emberi gyarlóság sokféle neme tett tönkre közösségeket, szakított félbe induló életpályákat^ így volt képes az 1956-os forradalom után a megmaradt egyharmadnyi nevelőtestületből ütőképes, jó muiikafegyelmű, a változások befogadására is kész testületet építeni, és hagyni rám, aki utódja lehettem. Hodászi Ede a szentgotthárdi Vörösmarty Ghnnázium élő lelkiismerete és lexikona volt. Bámulatos pontossággal emlékezett mindenkire és mindenre. Volt tanítványai sorsát folyamatosan figyelemmel kísérte - és 72