Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Sándor József népköltésgyűjtő (1895-1976)

gahnazott tanítóra, mint akinek régi könyvei vannak és eladásukra készül. Felkerestem: alacsony, zömök, kedves ember fogadott. Akkor még nem tudtam, hogy élete nagy részében népköltési gyűjtéssel foglalkozott, ő pedig nem említette, így jövetelem céljára utalva régi könyvekről érdeklődtem. A szomszéd szobából hozta át büszkeségét, a Rátli Mátyás által Pozsonyban 1780-ban kiadott Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű folyóirat - bekötött évfolyamát, kitűnő állapotban. Rátli Mátyásról annyit még jegyezzünk meg, Perlaky Gábor püspök halála után, a 18. század végén jelölték a nemesdömölki gyülekezet élére, de nem őt választották meg. Később újból találkoztunk. Elmondta, hogy a Magyar Hírmondót eladta, népköltési gyűjtését pedig a Savaria Múzeumnak adta. Ekkor beszélgettünk a folyóirat sorsáról és a gyűjtésről. Visszaemlékezését most közreadom: „1912 óta három falu: Kapolcs, Zalagalsa és Kemenesmagasi népköltési anyagát gyűjtöttem össze, 12 éves lehettem, amikor az első dalokat feljegyeztem. Nagyanyám, édesanyám, a rokonság, bizalmas ismerősök mondták tollba a szövegeket. A népszokásokat - pl. Lucázást, stb. - a faluban állomásozó csendőrök teljesen kiirtották. Kézfogókban, lakodalmakban, ahova hivatalos volt családunk, az öregek ajkáról jegyeztem fel a dalokat. Az ismerteket kiselejteztem, s ösztönszerűen a régi verseket hagytam meg gyűjtéseinbeii, melyeknek már az öregek sem tudták a dallamát, csak a szövegre emlékeztek. Szülőfalumban megvolt a bizalmas kapcsolat, ami mindenfajta gyűjtés alapja. Ismeretlenek nehezen boldogultak volna. Tanítónövendék koromban már buzgóbban gyűjtöttem. Az intézet könyvtárában népköltési gyűjteményeket találtam. A soproni könyvkereskedésben vettem néhány ilyen tárgyú könyvet, melyek eligazítottak a gyűjtésben. Az első világháború alatt feljegyeztem a katonadalokat. Nagykanizsán is voltak később bizalmas embereim, akik sok szöveget elmondtak. A háború végével, 1918 novemberében, Zalagalsára kerültem tanítónak. Itt a községi ifjúsági egyesületnek elnöke lettem, bizalmas közelségbe kerültem a falu értelmes fiatalságával, s valósággal öntötték a régi szövegeket. Pár év alatt nagyon sok anyagot gyűjtöttem. 1921 telén hatlietes járványszüiiet volt az iskolában. Ekkor jelent meg a Néptanítók Lapjában pályázati felhívás népköltési anyag beküldésére és díjazására. A határidőre sok anyagot beküldtem. A sok pályázó között harmadik lettem, s 500 korona jutalmat kaptam. Dr. Sebestyén Gyula múzeumigazgató külön levélben dicsért meg egy eddig ismeretlen regösének és sok betyárballada, elégia begyűjtéséért. Ez nagy elismerés volt egy kezdő tanítónak, amikor havi fizetésem csak 120 korona volt. De nagyobbra becsül59