Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - IN MEMORIAM - Nagy Zoltán: Emlékezés Gorza Sándorra (1918-1996)

Homokóránkat senki sem tudja megfordítani. A szülőföld, a szívközeli sem múlik el, mi hagyjuk itt. P. Kovács Imre már sem kérésre, sem kérés nélkül nem szólhat bölcsőhelyéről, szülőföldjéről. Pereszteg végleg hazahívta a közben díszpolgársággal is kitüntetett fiát. V. MOLNÁR ZOLTÁN EMLÉKEZÉS GORZA SÁNDORRA (1918-1996) Még egy esztendeje sincs talán, hogy „Egy őrségi asztalosmester életéből" cínmiel bemutattam Gorza Sándor nagyrákosi patriótát, helytörténeti szakírót, közössége szeretett Sanyi bácsiját. Akkor még nem tudhattam, hogy az év június 10-én a család kérésére, frissen emelt sírhantjánál beszédet kell mondanom. A 78. életévét éltkor pedig még be sem töltötte, s tudom, hogy oly sok tervet dédelgetett még a szűkebb hon történetének, néprajzi jelenségeinek megismerése és lejegyzése terén. A nyomtatott szót nagyra értékelte, nekem táviratot küldött megjelent írását követően, telefonon pedig meghatóan tett vallomást arról, hogy közreműködésem az O életére milyen nagy hatást gyakorolt. Igazi közösségi lelkülettel megáldott, temiiakaró ember volt. Személyes érvényesülés helyett a hely szeretete volt számára fontos, emiatt dolgozott. Az utóbbi 10 évben volt igazán termékeny. Megírta a nagyrákosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Történetét, szülőfalujának, Nagyrákosnak képes falultrónikáját. „A halottkultusz és temetési szokások az Őrségben" címet viselő dolgozata a benne lévő ritka archív fotó közlésével Idadóra vár, de a „Leánykérés, lakodalmi és keresztelői szokások az Őrségben" című műve is érett, figyelemre méltó alkotás. E fontosabbnak ítélt dolgozata tevékenységének csak szűkebb körét jelentette. Gorza Sándor valójában az utolsó asztalos az Őrségben, aki a hagyományos koporsókészítésben járatos, számtalan temetés, halotti tor aktív résztvevője, e rí82