Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány-vizitáció Kőszegen, 1756. I. rész

asztal szolgát Az év folyamán szükséges gyertyát, ostyát és a bort a plébá­nos adja. De a templom fenntartása és gondozása a hívek feladata. A TEMPLOM JAVAI ÉS JÖVEDELMEI Saját jogon évi jövedelme nincsen, kivéve, ha valaki buzgóságból a temp­lomra hagy valamit. Ilyenek: Albert István, aki egykor Lukácsháza köz­ségben lakott és már meghalt, egy holdnyi szántót hagyott és 10 forint összeget helyezett el, hogy azt fordítsák a templom szükségleteire. Ez azonban mindmáig kifizetésre vár. Továbbá: A plébánia hívőinél van kihe­lyezve 8 forint, ezt sem fordították eddig a templomra. A TEMPLOM FELSZERELÉSE Egy aranyozott ezüst kehely és tányérka. Két terítő, de ezek szakadozottak. A PLÉBÁNIAHÁZ JAVADALMAI ÉS JÖVEDELMEI Egykor a templom mellett délre volt itt plébániaház. Szomszédjai: keletről azok háza, akik a község különböző állatait őrizték, nyugatról Baróthy István telke. Jelenleg a plébániaház már nem áll. De az a ház, amelyben az evangélikus lelkész lakik, a plébánia hívóinak tulajdona, saját költsé­gükön építették, csak időlegesen adták át. Ha ezt akarják, a község bár­mikor visszaveheti. Az említett hitvallású német lelkész bérben használja a házat, amiben lakik, ezért fizetnie kell. Szántóföld kevés van és ezek a következők: népiesen a Csemetéi tónál 1 és fél hold, ez 4 mérő nagyságú. Északról Pap Ferenc a szomszéd, délről pedig Pusztacsó község erdeje van. Továbbá a Telekben 1 és fél hold, 4 mé­rő nagyságú. Északról részben Senye Bernát, részben Gáshi Sámuel, délről Varga Péter a szomszéd. Ezek a szántók két dűlőben vannak. A csirip ir­tásnál 1 hold, másfél köböl nagyságú, ennek északi szomszédja Baróti Ist­ván. Továbbá az Avas alatt 1 hold, 2 köböl nagyságú, ennek északi szom­szédja Molnár Tamás, délről Chy Gáspár szántója van. Található egy kis föld a Telekben, ez fél köböl nagyságú, ennek szomszédságában felülről Beké János, alsó részben pedig a falu rétje van. A Telekben található a plébános rétje, „az deszka hídon fölül", ez 4 ka­szás nagyságú, keletről és nyugatról egy patak határolja, északról pedig az említett kis szántó van. Ezen kívül a Parab dűlőben ezt a plébános hasznára szokták kaszálni. Az a rét, amelyről előbb írtunk, amely a pata­kok között fekszik, népiesen Pap réttye néven ismert. Ami a szántók művelését illeti, évente ezek felét háromszor művelik meg, a plébános gabonájával vetik be, a plébánia hívői aratják és hordják be. Ugyancsak ők használják a rétet, gyűjtik össze s hordják be a szénát. A tűzifát is a plébánia hívői készítik évente szükséges mennyiségben. Min­den ház ad egy teljes mérő gabonát, részben búzát, részben rozsot, fél mérő zabot és ezen kívül 20 dénárt. Ha a község zabot vet a plébános részére, 63

Next

/
Thumbnails
Contents