Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - ADATTÁR - Nagy Árpád: Végjáték. - Adalék a legitimizmus kőszegi történetéhez, 1920-1939-

hanem mint Ottó királyfi nevelője is. Kollégáját, Bárdos Rémig igazgatót bencés főapáttá nevezték ki, aid Lehár ezredessel együtt lett Kőszeg díszpolgára, egy évvel az egyértelműen legitimista nézeteket valló gr. Ap­ponyi Albert előtt. A bencés gimnázium évkönyvei 1936-ig nem is emlí­tik Horthy Miidós nevét. Akkor is még „egyensúllyal": „Ápr. 1. Nagyma­gyarország utolsó királyának, IV. Károly királynak halála napján szent­misét hallgattunk." „Dec. 6-án a kormányzó Űr O Főméitóságának név­ümiepén szentmisén vettünk részt. " 9 De míg a katonai «nevelőintézet 1922/23-as évkönyvében 1848-cal kapcsolatban is egyértelműen a Habsburg-hűség szólal meg, 10 1931-ben már nem a Habsburg orientációjú legitimizmus hangján beszél Miklós napon az iskolaparancsnok: „Három nagy kormányzónk történebni alak­ja mellé méltán állott oda Horthy Miklós. A törvénytisztelet, a csügge­detlen bizodalom, fáradságot nem ismerő munka, a tiszta magyar er­kölcs és csak a haza érdekeit ismerő férfi magasztos alakja áll a még üres trón, a megtiport haza védőjéül." 11 Bár elemzése nem e téma körébe tartozik, utalni kell a korabeli saj­tó és a legitimisták viszonyára. A inagyar nyelvű „Kőszeg és Vidéké"-t 1939. február 19-ig adták ki, amíg szélsőjobboldalivá változott hangvéte­le miatt meg nem szüntették, hogy aztán utóda a következő héten - új főszerkesztővel - „Kőszegi Hírek" néven jelenjék meg. A lap horizontja a város határáig terjedt, témái főleg helyi események, legitimista jellegű információkat csalt alkalmanként közölt. Gyakrabban foglalkozott a legi­timistákat érintő hírekkel a német nyelvű „Günser Zeitung" (1938-tól országosan terjesztették a hazai németség körében, míg ugyanez év vé­gén meg nem szűnt). Irt pl. a szombathelyi Szentkorona Szövetségről, Ottó trónörökös születésnapjáról, a király halálának évfordulójáról stb., amely információk a magyar lapban nem találhatók meg. 12 Kőszegen je­lent meg a „Westungarischer Volkskalender" is, amely pl. 1922-ben egy­értelműen elítélte azt, ami a királlyal történt, s azt nemes magyar nem­zetünk történetében egyedülállóiiak minősítette. („Die politische Ansicht jedermamis űi Ehren, aber der Fall, dass dem gekrönten König mit be­waffneter Hand entgegengetreten wurde, dass der gekrönte König gefan­gengenommen, abgesetzt und deportiert wurde, ist in der Geschichte unserer edlen Nation wohl eüizig darstellend.") 1 * Egyelőre nincs tudo­másunk arról, 1 * hogy a Szombathelyen megjelent „Legitim Királyság" cí­mű lapnak volt-e olvasótábora Kőszegen és voltak-e kapcsolatai Kőszeg­gel a szombathelyi Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének, amelyet 53

Next

/
Thumbnails
Contents