Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Antal László: „Egy tanár voltam a sok közül" - Ceruzarajz Nagy Árpád életútjáról —

AUSTEAIv TÁSZUÓ „EGY TANÁR VOLTAM A SOK KÖZÜL" - CERUZARAJZ NAGY ÁRPÁD ÉLETÍITJÁRÓL ­1965-ben mint táncos „csimpánz" - aliogy ő hívott berniünket - kerültem kapcsolatba vele, a Művelődési és Sportház igazgatójával, egy­ben az akkor még Vas-megyei Központi Tánc­együttes vezetőjével. Emlékeimben ebből az időből soltminden él, de a legkellemesebbek közé az tartozik, hogy az általa vezetett intézménybe műidig „haza" lehetett menni. Irodája állandóan nyitva állt előttünk. Nem műit hivatali helyiség, hanem műit szellemi műhely „üzemelt" számunkra. A táncegyüttes gyakran csak apropó volt a világ dolgaűiak megbeszélésére. Amikor legutóbbi beszélgetésünket többször végighallgattam, rá kel­lettjönnöm, hogy hajdani együttlétünk ellenére életének lényege rejtve ma­radt számunkra. Talán ha akkor tudjuk műidazt ami most feltárult belőle, gyakran megértőbben fogadtuk volna értünk s nem ellenünk szóló dolgait. Huszonéves korától él Vas megyében. Tanított, felügyelősködött, igazgatott, majd ismét tanított. Honnan űidul ez az életpálya? 1927-ben született Kisújszálláson. Nagy­apja, édesapja református lelkész volt. A család 1906-ban költözött Er­délyből Kisújszállásra. Az itteni parókián nagyapja képe alatt ma is ol­vasható: „A tiszántúli ébredés megindítója." Rebellisnek tartották, több­ször szembe került püspökével. Édesapja a cívisváros hitoktatójaként tevékenykedett. Visszavonultan élt, többek között nem járt az úri kaszúióba. Befizetett tagdíját az „ör­dög pénzének" nevezte. A város polgáraival jó lelkész-gyülekezet kap­csolata alakult ki. Édesanyja német származású. Nagy Árpád életében Erdély, Szilézia, s a nagykunsági parasztpolgár város ötvöződik. Gyakran hallja az egész életét meghatározó bibliai mondatot: „Az én utaün nem a ti utaitok." Ebben az erőtérben kellett tanulnia, fegyelmezetten éhiie. Aliogy ő mondja: „Ez bizonyosfoká búra alatti életet is jelentett, de olyan tudást, is adott, amelyet kevesen kaptak meg, s amely csali sok-sok év után kelt életre." 44

Next

/
Thumbnails
Contents