Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Hesztera Aladár: Vasi emlékek jövője. - Magánvélemény huszonöt év restaurátori gyakorlata után -

A képzés 1+3 éves, cca. 760 órás. Az ide jelentkezők (5 fő/évf.) átte­kintést kapnak a műtárgy- és műemlékvédelem alapkérdéseiből, a res­taurálás és a kapcsolódó szakterületek elméletéből és gyakorlatából. A képzésben sok országos tekintélyű szakember is részt vesz már, de fő­leg a vasi múzeumi, levéltári, műemlékvédelmi szakemberekre támasz­kodik. Nyaranta szakmai táborok keretében műtárgykonzerválással, tisztítással segíti egy-egy falu, vagy önkormányzat műtárgymentő akció­it. Reményeink szerint ezek a fiatal szakemberpalánták egyszer vissza­térnek ebbe a megyébe, és olyan műtárgyvédelmi szakmai centrummá alakítható lesz Vas megye, mely az eddigi folyamatos gondjait ömnaga lesz képes orvosolni, sőt egyre inkább a közelebbi és távolabbi környezet műemlék- és műtárgyvédelmi gondjait is szakszerűen meg tudja oldani. Ez a képzés - dr. Zádor Mihály műegyetemi professzor, az ICOMOS (UNESCO Műemléki Szekciója) Nemzetközi Kulturális Bizottságának magyar elnöke szerint - Európában egyedülálló. FELHASZNÁLT IRODALOM: Entz Géza: Muzeológia-, Műemlékvédelem-, Restaurálástörténet. Magyar Kép­zőművészeti Főiskola jegyzete. Bp. 1975. 44-49. p. Horváth Ernő: A szombathelyi Savaria Múzeum. Az épület fennállásának 50. évfordulójára. = Vasi Szemle, 1958. II. köt. 120-127, p. Kissnc Korompai Bernadetté: A restaurálás története és etikája. Restaurátor­képzés jegyzete. Bp. 1989. 1-7. p. S. Pável Judit: A szombathelyi Savaria Múzeum története. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője, 1963. I. köt. Szerk. SzenÜéleky Tihamér. Szombathely, 1963. 293-312. p. S. Pável Judit: A szombathelyi Savaria Múzeum története, 1919-1945. In: Sava­ria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője, 1964. II. köt. Szerk. SzenÜéleky Tihamér, Horváth Ernő. Szombathely, 1964. 293-319. p. 41

Next

/
Thumbnails
Contents