Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
3. szám - MŰHELY - Feiszt György: „... élményt kell adni az embereknek ..." — Beszélgetés Galambos Ferenc Iréneusszal -
nünket a budapesti ÁVO. Figyelmeztettek berniünket, hogy senldvel ne álljunk szóba, ne lázítsunk és 24 órán belül hagyjuk el Csepelt. Ekkor kerültem Győrbe tanárnak, 1953 decemberében 2 bencést - Pálfi Elemért és Csizmadia Gerőt - elvitte az ÁVO. 10 évre ítélték mindkettőt. Miután elvitték őket az ő óráikat kellett átvennem és nemcsak hittant, hanem történelmet is tanítottam. Keményen kellett készülnöm minden órára, a gyerekek a görög-római művészetről semmit sem tanultak, rossz tankönyvek voltaic, a komoly dolgokkal nem foglalkoztak. Úgy tudom 1956-han részt vettél a győri forradalmi eseményekben. Október 24-én a Széchenyi téren iíjú munkások gyülekeztek lyukas zászlóval. Bementünk a városházára. Egész Győr városa kivonult a börtön elé, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Ott álltunk az első sorban a diákokkal. A börtönőrök, az ÁVO-sok belelőttek a tömegbe, hárman meg is haltak - egy fiatal gyári munkás, egy ápolónő és egy diák. A tömeg elégedetlen volt a pesti változásokkal. Én akkor szónokoltam is. Láttam, hogy Győrnek közvetlen kapcsolata volt a Parlamenttel. Szigeti Attila mindig azt hangoztatta, „igaz, hogy Nagy Imre nagy kommunista, de ő nem olyan ember, ha valaki, akkor ő képes a szovjet katonákkal tárgyalni." Megválasztottak a forradalmi bizottság tagjává, több beszédet kellett mondanom a rádióban, amit az egész városban a hangosbemondó közvetített. Egy ultimátumot is adtunk Pestnek, amit én szövegeztem. Szankciókat fogahnaztunk, ha nem teljesítik a kéréseket mi fog következni. A rádió 10 percenként bemondta a szöveget, hogy egész Dunántúl és Budapest megsegítéséért küzdünk. Mikor Budapesten jártam, hallottam, hogy mit jelentett ez a felhívás a harcolók számára. Milyen lélektani dolog volt ez. Én így harcoltam, fegyver nem volt a kezemben. Kiküldtek Bécsbe nyílt paranccsal. A határnál egy fiatal egyetemista segített. Mivel tudtam németül, én mentem a segélyszállításokat megtárgyalni. Bécsben kaptam egy olyan írást, amellyel szabadon mozoghattam Bécs és Magyarország között. Kétszer is voltam Bécsben. Lecsaptak rám a külföldi szervezkedők, hogy menjek vissza Budapestre, alakítsak ellenkonnányt Mondtam, hogy Nagy Imre átalakította a kormányt, ő az, aid elérhet valamit, aid tud tárgyalni az oroszokkal. Október utolsó napjaiban voltam Budapesten, amikor elültek a harcok. Pártgyűlésekre jártam, a kisgazdák, a kereszténydemokraták gyűléseire. November 1-én megindult a munka. Áthelyeztük a Dunántúli Nemzeti Tanács forradalmi bizottságát a Városliázáról a volt Nemzeti Bank 14