Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
2. szám - Németh Endre: A millennium évében született -Az ikervári villamos erőmű -
A technikai megoldás lényege, hogy 1.500 V, majd később 2.500 V feszültségű főáramkörű, áramfejlesztőket egymással sorba kapcsoltak. A kapcsolás eredményeként a dinamók számától függően több ezer vagy akár több 10.000 V feszültséget lehetett előállítani. A zárt soros áramkörben az áram erőssége (intenzitása) állandó értékű, állandóságát az áramtermelő dinamók feszültségének szabályozásával oldották meg. Az átviteli hálózatba a fogyasztókat ugyancsak sorosan iktatták be. Az 1896-ban megépített Szombathelyi főáramkörben a három vízturbina turbinánként két-két egyenáramú dinamót hajtott, melyek egyenként 1.500 V feszültséget állítottak elő, a gépek 65 A áramerősségre készültek. A hat dinamó sorbakapcsolásával 9.000 V feszültséget tudtak elérni. A 65 A állandó áramerősség és 9.000 V feszültség 585 kW villamos teljesítményt eredményezett, amit a kornyék legnépesebb településein átvezetett 65 km hosszú, áramkörben juttattak el a fogyasztási helyekre. Az áramkör - villamosan megkövetelt állandó zárt állapota miatt - egyetlen 9 mm átmérőjű tömör elektrolit vörösréz vezetővel volt kialakítva. A nagyfeszültségű egyenáramot a világítási hálózat és a kisebb motoros fogyasztók számára ún. forgó transzformátorok alakították át. A szombathelyi főáramkörnek öt forgó transzformátor állomása volt: 1. A szombathelyi központ, 2. Szombathely, Nádasdy utca, 3. Sárvár világítása, 4. Sárvár, Ella malom, 5. Ikervár, kastély és község. Ezekben a főáramkörbe sorosan bekapcsolt villamos motorok két-két egyenáramú dinamót hajtottak, amelyek egyenként 150 V feszültségű egyenáramot termeltek. A kisfeszültségű elosztóhálózat 3 vezetos kivitelű volt, amelyben az ún. neutrális vezető és egyik szélső vezető között 150 V, a két szélső vezető között 300 V feszültséget tartottak. SÁRVÁRI ÉPÍTKEZÉSEK 9 Az alapító okirat szerint a Batthyány grófok Ikerváron üzemelő Ella malmát megszüntetik és helyette - ugyancsak Ella malom néven - Sárváron, a vasútállomás közelében építenek fel villamoserőre berendezett műmalmot. Az építkezést 1895-ben megkezdték és az épület 1896 első felében már elkészült. A malomipari és villamos berendezés szerelésével az év végére készültek el. A malom 1897 év elején kezdte meg az üzemet. A gépeket két 55 EE és egy 25 LE teljesítményű villamos motor hajtotta, a világítást ellátó dinamót 5 LE motor tartotta üzemben. A villanyt az ikervári erőműből a szombathelyi főáramkör szállította. A malomban 16 személyt foglalkoztattak és 24 óra alatt 250 métermázsa gabonát őröltek. 89