Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

2. szám - Balogh Péter: A szombathelyi evangélikus templom története

nák kidÖiitötték a lelkészlak északi falát, lesodorták a templom tetőze­tét, kilökték a színes üvegablakokat, kiszakították az oltárképet a kere­téből és az átlyuggatva hevert a törmelékek között, a falakat lövedékek nyomai éktelenítették, a környező fák lombjukvesztetten meredtek az égre. A háborús károk a későbbi kimutatás szerint 145 200 Ft-ra rúgtak. A helyreállítást szinte nyomban elkezdték, elsősorban a tetővel, hogy az eső kárt ne tegyen. A belső festést 1946 húsvétjára el is végezték Pokker Ferenc és Vilits József festőmesterek vezetésével. A javításokkal 1946 novemberére készültek el. Sajnos a szép üvegablakokat nem tudták pó­tolni (még máig sem sikerült), és a külső falsérüléseket sem lehetett mind eltüntetni. így is örömmel emlékeztek meg november 17-én ünne­pi istentiszteleten a végzett munkáról és a templom építésének 50. év­fordulójáról. A további években a gyülekezet anyagi erejétől függően vé­gezték a javítási és felújítási munkákat. Ezeknek szakmai irányítója és fáradhatatlan munkása a gyülekezet felügyelője Kováts Viktor volt, alti az egyház dolgait mindig a sajátja elé helyezte. 1964-ben nagyobb külső javításokat csináltattak Kondor Ferenc kőművesmesterrel. A teljes külső felújításra 1983-84-ben került sor, amikor is a templom új homlokzatva­kolatot kapott, kicserélték a törött palalapokat, megújították a bádogo­zást, a külső festést, a torony ácsszerkezeteit. A munkát sok utánjárás után a Hegyhátszentjakabi Építőszövetkezet végezte el. Kár, hogy az utolsó két tatarozás során a kváderutánzatú vakolás lassan elsikkadt, ezáltal a homlokzat megjelenése lényegesen szegényebb lett. Időközben helyi kezdeményezésre a műemlékvédehni hatóság is megvizsgálta a templomot és felismerve építészeti értékeit, 1982-ben „műemlékjelle­gü" besorolást kapott. Az élet és technika változásai nemcsak karbantartást igényeltek, ha­nem korszerűsítést is. így került sor többek között a fűtés újszerű meg­oldására 1993-ban, amikoris a padok ülőlapja alatt elektromos melegí­tést építettek ki. Ezáltal a téli időszakban elviselhetővé vált a nagy lég­terű templomban a hőmérséklet. A következő feladat a templombelső festésének megújítása volt, amely 1946 óta váratott magára. Ezt 1995­ben sikerült elvégeztetni Kisterenyei Ervin valamint Fábián Dénes " bu­dapesti, de szombathelyi kötődésű festőművész irányításával. A hal­ványsárga alaptónusú falak és mennyezet kiegészülve egy, az eklektiká­ra jellemző apró, szegélymintás díszítéssel, új, derűs légkört kölcsönöz­tek az egész térnek, fokozva annak áttekinthetőségét és művészi megje­lenését. A tennivalók ezzel még nem értek véget, hiszen egy ilyen nagy épület állandó törődést, gazdagítást igényel. A következő feladat az elő­lépcsok rendbetétele lesz, amelyet máris sürget az idő és a küszöbön ál­83

Next

/
Thumbnails
Contents