Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

2. szám - Balogh Péter: A szombathelyi evangélikus templom története

BALOGH PÉTER A SZOMBATHELYI EVANGÉLIKUS TEMPLOM TÖETENETE Szombathelyen a protestánsok 1861-ben alakították meg gyülekezetü­ket, amelyet kezdetben mintegy húsz család alkotott. Felismerték, hogyha a püspöki székhellyel bíró katolikus városban fenn akarnak ma­radni, meg kell szervezniük saját hitéletüket és oktatásukat. A gyüleke­zet összetétele felekezeti! eg megoszlott evangélikusokra és reformátu­sokra, de az evangélikusok jelentős többségében voltak. Az önmagát megszervező közösség az árnyalati eltérések mellett is egységes volt, amit erősített a korábban kötött nagygeresdi egyezség, valamint az 1893­ban született gyülekezeti megállapodás. Ezért volt az első bélyegző fel­irata: „Szombathelyi protestáns gyülekezet - 1861" vagy a „Szombathe­lyi egyesült protestáns gyülekezet" elnevezés a hivatalos iratokon, vagy később a protestáns templom megnevezése. A gyülekezet megalakulása óta szeretett volna templomot építeni, de ehhez nem volt még sem elegendő anyagi ereje, sem önállósága - ugyan­is kezdetben a kőszegi anyaegyházhoz tartozott. Az anyásítás csak 1893­ban történt meg, áruikor Kiss János személyében önálló lelkipásztort is választottak. Nem sokkal a gyülekezet megalakulása után, 1863-ban megvásárolták Horváth Imrétől annak Szombathelyen lévő, 182. számú házát 989 négyszögöl belsőséggel, káposzta földdel és puszta erdővel együtt 5.500 forintért. (Ez a telek ma a Nárai - Körmendi u. és Kálvá­ria utcák által határolt terület, ahol a paplak és a templom ma is áll!) Az istentiszteleteket a templom felépítéséig a papiakban tartották. Az évek múltával a gyülekezet létszáma növekedett és anyagilag is erősödött hely­zete. Gondolva a jövőre, létrehozták a templom építési alapot, amelyhez az adományok és a Gusztáv Adolf Egylet segélyei járultak hozza. 1891­ben tervpályázatot hirdettek a templom megtervezésére. A pályázóktól színvonalas, mindkét felekezet igényeit kielégítő istenházát kívántak, amely elsősorban a lutheránus liturgiát veszi figyelembe. A pályázólaiak a templomot az Operint utca végén lévő üres telekrészre kellett elhe­lyezni. A pályázatra több mű is beérkezett. Ezekre a gyülekezet bizottsá­ga első és második díjat adott ki. Az első díjat - 400 frt - Baumhorn Li­pót és Rauscher Miksa közös terve, a második díjat - 200 frt - Ludwig 76

Next

/
Thumbnails
Contents