Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

1. szám - IN MEMORIAM - Papp Gyula: A Székelyföldről indult - az őrségi földben pihen. Kováts Béla (1922-1994)

telték. Vele való beszélgetés során fájlalta, hogy 19 ldtüntetése között egy sincs olyan, amit a 42 éves oktató munkájának elismeréséért kapott volna. Az iskolás gyermekeknek nemcsak tanítója, hanem nevelője is volt. Hamar fölfedezte a faluban élő sok analfabétát. Ennek felszámolásáért is küzdött nem kevés sikerrel. Az egész falu tanítója, nevelője volt. A megkezdett oktatói munkássága során hamar felfedezte, hogy hiányzik a falunak a kultúrház. Az iskolának nincs tornaterme, ez az épület betölthetne annak szerepét is. Mozgósított, szervezett, összegyűjtve a legaktívabb fiatalokat a falut járták. Téglajegyeket jegyeztettek. Fizikai munkát vállalva pénzt teremtett elő az építkezés költségeihez. így kerülhetett sor 1950. december 31-én a Kultúrház avatására. Ez most már otthont adott a sportnak, de a színjátszó csoportnak is. Nem véletlen, hogy egy-egy darabot még 30 helyen is előadtak. Szinte megszállottan követte Petőfi szavait: „Elvész a nép, mely nem szerzi meg a tudás fegyverét." Ezt a „fegyvert" Ő nemcsak megszerezte, de mindenekelőtt tovább is akarta minden áron adni. Az elkészült kultúrházat tartalommal is megtöltötte. Rendszeressé váltak a Szabad Föld Téli Esték előadásai. Olyan emberek fordultak meg a községben, mint Veres Péter, Buga László stb. Beindította a néptánc tanfolyamot, létrehozta az éneldcart. Igazán termékeny és alkotó kulturális tevékenység folyt. Az oktatás és a szellemi kultúra elsajátítása mellett tudatában volt a tárgyi emlékek fontosságának is. Az 1960-as évek elején kezdték az Őrséget „fölfedezni". Sajnos elsőként a kereskedők, akik megkezdték a tárgyi emlékeidben gazdag, csodálatos vidék kifosztását. Kováts Béla ezt észrevéve, sürgős cselekvésre határozta el magát. Tudta, hogy tennie kell valamit a tárgyi emlékek összegyűjtése, megőrzése érdekében. így indult a néprajzi múzeum anyagának gyűjtése. Neki köszönhető az a csodálatos helytörténeti gyűjtemény, amelyet jelenleg már méltó helyen a Pankaszi Helytörténeti Múzeumban láthatunk. A tárgyi gyűjtemény mellett számtalan publikációja is megjelent különböző újságokban, elsősorban a megyei lapban. írásai a falu életével, gondjaival foglalkoznak, de általa visszásságnak tűnő jelenségeket sem hagyta szótlanul. A nagyobb lélegzetű publikációi 1965-70 közötti időből származnak. Ezeket elsősorban hézagpótló munkáknak szánta. Megőrizni, megörökíteni az utókor számára egy község áldozatvállalását, elért eredményeit, de nehézségeit is. Pankasz szerette tanítóját, így érthető, hogy augusztus 15-én, ravatalát hatalmas tömeg állta körül. Az utolsó részvét neki szólt, a pedagógusnak, a mindig tenniakaró embernek, aid élete lámpását a közért égette. 86