Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)
2. szám - MŰHELY - Nagy Éva: „Egész életemben igyekeztem a szépre, jóra, becsületre és szeretetre nevelni..." - Beszélgetés Gergely Graf Ernővel -
ebből. Az utolsó szó jogán, amelynek megjelenése a nyomdai műveletek nyomon kíséréséig az én munkám. Úgy érzem, ez a kötet igazán jól sikerült és Gazdag Erzsi egy kevésbé ismert arcát mutatja be. A másik egy gyermekeknek szóló kötet, a Meseforrás. Ebben csak a válogatást végeztem el. Sajnos ennek az igazán szép könyvnek a példányai - terjesztési hiányosságok miatt - még mindig raktárban hevernek. Nagyon sok területtel foglalkozott pályája során, s valamennyinek eredményét őrzi legalább egy publikáció vagy kötet. De egy területről még nem ejtettünk szót. Mennyire érdeklődött szűkebb környezete, lakóhelye, megyéje története, hagyományai iránt? Tulajdonképpen érintettük már, hiszen szinte minden művem alapja valamilyen helyi élmény. Csáktornya például a Zrínyi-regényt ihlette. Gyűjtöttük a helyi népköltészeti alkotásokat és bábjátékká dolgoztuk fel azokat. Jaki tanítóskodásom idején a községben szájhagyományként élő mondát dolgoztam fel. A Jaki oszlopok mondáját sok apró részletből állítottam össze, több mesélot is meghallgattam. Ennek eredményét most ebben a számban el is olvashatják. Végezetül rövid summázatát szeretnénk hallani ennek a gazdag életpályának. Egész életemben igyekeztem a szépre, jóra, becsületre és szeretetre nevelni tanítványaimat és embertársaimat. Példaképül vasi néptanító nagyapám alakja lebegett előttem, aki 51 éven át Pinkaóvár mindenes népnevelője volt. Nem volt könnyű, mert a külső körülmények, a háború, a menekülés és a mellőzés sokszor próbára tette türelmemet. De erős hittel sikerült ellterülni a szereteÜenséget. Soha nem gyűlöltem senkit és úgy érzem nekem sem volt haragosom. Gáncsoskodó irigyeimet is szeretettel igyekeztem leszerelni. Mert szeretet nélkül nem létezik se béke, se megértés, se nyugalom, sem családi körben, sem a társadalomban. Öregségemre rájöttem, hogy a siker és elismerés hívságos dolgok, rövid földi életünk kerékkötői. Tudom és vallom, hogy az igazi élet csak ezután következik. Ezért nem félek a haláltól. 37