Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

1. szám - ADATTÁR - Ködös Endre: Nagysimonyi múltjából

hogy a községi könyvtár korszerű körülmények közé kerüljön. Ugyanakkor természetesen működik az iskolai könyvtár is. Kezdetben önálló szerzeményező voltam, majd 1981-90-ig a celldömölki Városi Könyvtár kötelékébe tartozott könyvtárunk és részben forgó állo­mánnyal letéti könyveket kaptam. Jó volt velük együtt dolgozni. 1990-től ismét önálló lett a könyvtár. A 60-as évek végén csak évi 5-6 ezer Ft keret állt a rendelkezésre, az állomány gyarapítására. 1991-ben a beszerzési ke­retösszeg 30 ezer Ft volt. A könyvtár állománya 1992 elején 4602 db könyv. Nyugdíjaztatásom után is változatlan hűséggel vezettem a községi könyvtá­rat 1992. aug. 31-ig. Végtelen öröm volt számomra a könyvtár kezelése, öröm a gyermek és felnőtt kezébe könyvet adni. Idős öregek is oly bizalommal és szeretettel jöt­tek a szerdai kölcsönzésekre, de mint nyugdíjasnak jó volt tartani a kapcso­latot a könyvekkel is, olvasókkal is. Számomra ünnep volt a hét szerda dél­utánja. A sok-sok író-olvasó találkozó szervezése, rendezése, a könyvek közti tartózkodás oly szép feladat volt. KÖZMŰVELŐDÉS E közművelődési —népművelési munka a kultúrház hiányában az iskola tantermeiben, az ún. „tanácsteremben"— a jelenlegi kultúrház helyén, majd 1960. április 4-én felavatott pártházban folyt. Itt voltak az ismeretterjesztő előadások, gyűlések, a klubok munkái itt folytak. Különböző tanfolyamok varró, szövő, hímző tanfolyamok. A színjátszás évtizedek óta jelentős ren­dezvényekkel, előadásokkal hívta a falu lakosságát. Tanítók és tanárok lel­kes ifjúsági munkája mindig kialakította a csoportokat és színelőadásaikkal szórakoztatták a lakosságot. A megépült kultúrház új lendületet adott a népművelési munkának. Avatása —a 30-40 évi akarás és küzdelem után— 1984. május 20-án volt. Dr. Gosztonyi János országgyűlési képviselő avatta. A kultúrház vezetője kezdetben Ködös Endréné volt, majd 1986. augusztus l-e után Ködös Endre nyugdíjas iskolaigazgató. A kultúrházat 1992. január 31-ig vezette, sok-sok rendezvény, ünnepély, fővárosi előadóművészek sze­replésével fénykorát élte a kultúra háza. A mozi is itt kapott helyet. 1986-ban a kultúrházban az alábbi szakkörök és klubok működtek: Nyugdíjasok klubja — Ifjúsági „TLNI" alkoholmentes klub — Gyermekszín­pad — Fotószakkör — Citerazenekar - Zenés torna: felnőtteknek és gyerme­keknek — Ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör — Községi felnőtt bélyeggyűjtő kör — Ifjúsági színjátszók — Honismereti foglalkozások. Rendszeresek voltak a kultúrházban az ismeretterjesztő előadások. 1982. szeptember havi községi tanácsülés határozata alapján megalakult N agy simonyib an a „Dugovics Titusz" Általános Művelődési Központ. 35

Next

/
Thumbnails
Contents