Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)
1. szám - Timár István: 150 éve született Széll Kálmán
elvette az esküdtszéket. Támadta Wekerlét és Tiszát, mert a város nem kapta meg a dohánygyárat. A sérelmek áradata a következőképpen fejeződött be: „Jól van. Belenyugszunk ezekbe. Sem a tábla, sem a dohánygyár nem életbevágó fontosságú dolgok városunk életében. De életbevágó az üzletigazgatóság, mert Szombathely mint vasúti és kereskedelmi gócpont kívánja jövőjét megalapozni." 13 A pillanatnyi Szombathely-Szentgotthárd vetélkedés a megye más sajtóorgánumait is élénken foglalkoztatta. A Rábavidék Wekerle kőszegi látogatásával kapcsolatban idézte a miniszterelnököt, miszerint Vasvármegye dohánygyárat fog kapni. Ebből a kijelentésből a lap helyesen következtetett arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez Szombathelyre kerül. Információja szerint „Széli Kálmán a pénzügyi bizottság ülésén is felszólalt a szentgotthárdiak ügyében, meggyőző szavakkal ajánlván azt a pénzügyminiszter figyelmébe." 14 Széli Kálmánnak köszönhetően Szentgotthárd mintegy másfél évtized alatt valóban páratlan fejlődést produkált. Főgimnáziumot kapott, a dohánygyáron kívül az óragyár, a selyemgyár és a kaszagyár létrehozásában jelentős szerepe volt ügybuzgó, lokálpatrióta képviselőjének. A szombathelyi közvélemény időközönkénti felhördülése, panaszáradata természetesen nem őt személy szerint vette célba. Nem is lett volna jogos, mert a MÁV- Üzletigazgatóság 1894-ben Szombathelyre történő telepítésében oroszlánrészt vállalt. A szombathelyi városi tanács előtt elmondott beszédében az igazgatóság működésének a megyeszékhely gazdasági életére gyakorolt kedvező hatásait emelte ki. Kifejtette, hogy az igazgatóság hatásköre kiterjed minden állami kezelés alatt álló vicinális és rendes vasútra a Lajtától Horvátországig, a stájer határtól a Dunáig, és ehhez idővel majd a déli vasút is csatlakozni fog. Dr. Károlyi Antal köszönetet mondó szavaira válaszolva kijelentette, hogy ezt a segítséget „nemcsak szülő vármegyéje iránt érzett szeretete, de az országos érdek is kötelességévé tette, mert elvitathatatlan, hogy Szombathely nemcsak a Dunántúl gócpontja, hanem egyúttal a nyugati magyarság védőbástyája is." 15 1903. augusztus 1-én Széli Kálmán védnöksége alatt nyílott meg a 2. Vas megyei iparkiállítás. Megnyitó beszédében a korszerű ipari termelés fontosságát ecsetelte a modern államban. Mezőgazdaként is jelentős hírnevet szerzett magának. Rátóti gazdasága, különösen tehenészete az ország határain kívül is ismert volt. Az 1896os millenniumi ünnepségek keretében megrendezett állatkiállításra rátóti tehenészetéből mintapéldányokat hozatott fel. Erről így írt a Szent-Gotthárd c. lap: „Széli Kálmán rátóti uradalmának simmenthali telivér törzstenyészetéből 56 db tenyészállatot hozatott fel a millenáris kiállításra... Külföldi 11