Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

1. szám - Timár István: 150 éve született Széll Kálmán

Gotthárd közönsége győztesen kerüljön ki a harcból, amelyet gymnásiumá­ért folytatott." 7 Széli Kálmán válaszában szerényen kifejtette, hogy a mérvadó helyi erők támogatásának hiányában nem tudott volna eredményt elérni. Külön köszönetet mondott Pázmándy Dénesnek és dr. Vargha Gábornak, akik már évekkel ezelőtt felkarolták a gimnázium létrehozásának gondolatát. Sa­ját érdemeiről mindössze ennyit nyilatkozott: „Kapacitáltam illetékes helye­ken, talán sürgetve, talán zaklató módon, de elvégre a másfél évvel ezelőtt megindított mozgalom sikeréről —amelynek célba érésében sokan kételked­tek- ma bátran beszélhetünk." 8 A gimnázium történetében a következő jelentős mérföldkő 1895. novem­ber 17-e volt, az intézmény új épületének átadása. Az új épület már június elején készen volt. A földszinten helyezkedett el az igazgatói lakás, az igaz­gatói iroda, a tanári szoba, az első szinten 6 tantermet, a másodikon szertá­rakat és laboratóriumokat alakítottak ki. Az új épület felavatási ünnepsége talán még fényesebb külsőségek kö­zött zajlott le, mint a két évvel azelőtti indulásé. Bár az ünnepélyes aktus központi személyisége természetesen ezúttal is Széli Kálmán volt, a ceremó­nia fényét Wlassics György kultuszminiszter, és Perczel Dezső belügymi­niszter jelenléte is emelte. A települést fellobogózták, a lakosság ünnepi ru­hában, ünnepi hangulatban járt-kelt az utcákon. A vasi sajtó természetesen ismét a címoldalakon számolt be a megye életének legfontosabb eseményé­ről. Usz Gábor üdvözlő beszéde után kezdődött a felavatási ünnepély, majd Vajda Ödön zirci apát szentelte be a gimnázium épületét. Ezután a díszte­remben a ragyogó szónok dr. Vargha Gábor mondta el az ünnepi beszédét. Az intézmény jelentőségét a következő szavakkal méltatta: „Lehet-e szebb, lehet-e lélekemelőbb, lehet-e magasztosabb érzelmektől áthatott törekvés, mint hajlékot emelni a tudománynak, templomot emelni legdrágább kin­csünknek: nemzeti nyelvünknek." 9 Zárszavában Széli Kálmánnak, a kerület országgyűlési képviselőjének fejezte ki maga és a település köszönetét, akinek „... Szent-Gotthárd város iránti határtalan jóindulata arany betűkkel lesznek felírva nemcsak e város történetében, hanem a lakosság minden rétegének szívében is." 10 A Korona szállóban lezajlott díszebédnél Széli Kálmán emelkedett szólásra, aki kifej­tette, hogy igazán gazdag csak egy művelt nép lehet, és e határszéli városka frissen felavatott intézménye igazi fészke lesz a magyar műveltségnek. A je­lenlevő miniszterek főképp az országos politikát érintő kérdésekről ejtettek szót, de Wlassics kultuszminiszter kijelentette, hogy mindaddig optimista, amíg olyan közéleti férfiakkal dolgozhat, mint Széli Kálmán, akit nem vonz a hatalom, és aki a legnemesebb önzetlenség típusa. 9

Next

/
Thumbnails
Contents