Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - ADATTÁR - Csiszár Károly: Az Őrség gyermekjátékszerei

ják, folyton nyomogatva, hogy minél tömörebben álljon össze, majd megszárítják (22.). Olyan kemény lesz, mint a kő. Néhol madzaggal is körbe kötözik, hogy tartósabb legyen. A gyermeki zeneszerek között a legegyszerűbb a síp. Nádból (81.), de fűzfából is készíthetik — tavasszal. Az anyagot patakok partjáról szerzik. Miközben a kés nyelével ütögetik a fűzfa kérgét, a hagyományos szöveget mondják: "Tekerülj meg fűzfa, bodorházi Miska, jönnek a törökök, síppal-dobbal nádi hegedővel. Török gyerek sípot kér..." A szöveg elmondása után, egyet csavarnak a már előre leválasztott kérgen, ami szépen lejön, ezt még nyelvvel és hátsó záró résszel látják el. A fölső részen kis nyilast vágnak, aztán kész a síp. A nádból készített síp egyszerű behasítással készül (45., 46.). Csiripelőt a dióhéj feléből készítik, annak egyik végét mélyen kivágják, kis pálcikát kötnek a dióhéj üres oldalára úgy, hogy azt mozgatni lehessen. A pálcika a dióhéj széléhez ütődve érdekes hangot ad (47.). A hegedűket többféle alakban faragják ki, a vonóik is változatosak (48., 49., 103.). Némelyiknek megvan a hegedű formája, másiknál csak a húrok sejtetik, hogy hegedűről van szó, mert lapockaforma, vagy cifrázott deszkadarab (50., 51.). A hegedűk legegyszerűbb formái kukoricaszárból készülnek (48.).Itt a hegedű és vonója egyforma. A kukoricaszárból egy vékony részt, — egyik bütyöktől a másikig — fölhasítanak, az egyik, vagy mindkét oldalán, alája pálcikát helyeznek, hogy a lehasított rész, a szárra rá ne lapulhasson. Játszásnál ezeket egymáson keresztbe húzogatják. A kukoricaszárból készült hegedű gyönge, nyikorgó hangot ad. Abőgők (102., 104.) a hegedűknél nagyobbak. A citera mindenkor természetes alakú (101.), nagyon elterjedt hangszere az őrségi falvaknak. A tollfosztókban a legények ezen játszották el, kedveseik dalát. Inkább a serdülő ifjúság körében volt népszerű, de az idősebbek is szívesen játszottak rajta. Igen népszerű és kedves játékszerek voltak a "harci" eszközök. A nyílhoz könnyen hajlítható mogyoró, vagy fűzfaágat használtak. Ivalakban meghajlították, s két végét madzaggal összekötötték. A kiröpítő vessző nádból, vagy vesszőből készült. A kivájt nyílvesszőt a madzagra helyezik. A madzagot egyik ujjukkal maguk felé erősen húzzák, s gyorsan visszaengedik. A madzag visszavágódva, a nyílvesszőt messzire eldobja. A fába helyezett nyílnál (54., 57.), a nyíl egyik végénél az összekötőfát hosszan kivágják, hogy azt hátra lehessen húzni. Ha lőni akarnak, a nyíl ezen ágát visszahúzzák, elébe a kivájt fa lyukába nyílvesszőt helyeznek, aztán a nyílágat visszaeresztik, mely erős vágódással a nyílvesszőt messzire röpíti. Az 58. ábrán látható nyílnak már ágya is van, abba helyezik a nyílvesszőt, két végét madzaggal kötik össze. Midőn lőni akarnak, a nyíl egyik élén kivájt csatornába — hosszában — a madzag elé nyílvesszőt helyeznek. A madzagról a kakast visszacsavarják, mire az erősen feszülj madzag a nyílvessző végére előre vágódván, a nyílvesszőt messze kilöki. Aparittyák (38., 40.) szerkezete olyan mint bárhol másutt. Használt bőrből, vagy madzagkötésből van (40.), két oldalról belefűzik a kb. egy méter hosszúságú madzagot. 37