Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - Palkó István: Várady Imre saeculáris méltatása (1892-1974)

ját "vallomásaiból" ismertem meg Váradyval kapcsolatos, nagyon pozitív viszonyát, az ő írói-költői pályájának gyámolítását, gondozását segítését, esztétikai csiszolását, alkotás-pszichológiai vezérlését. Ha ez ma, e csúf század utolsó évtizedében -társadalmi változásaink révén- szinte magától értetődően, természetesnek is tűnik, korántsem volt ez természetes azonban századunk első évtizedeiben, az un."dzsentrizmus" idején, amikor a "nadrágos" embereknek szinte tilalmas volt elvegyülni a "plebssel", amelyhez Bakó Jóska és Kertész Jóska is tartozott velem együtt. Maga ez a tény a legvilágosabban bizonyítja Várady emberi értékét, tiszteletünket követelő megbecsülését, például szolgáló attitűdjét. Várady akkoriban nemcsak a megye és város vezetőivel "parolázott" munkakapcsolatai révén, hanem a kérgeskezű Kertész Jóskának, Bakó Jóskának is kezet nyújtott. Ennek lényegén semmit nem változtat az a tény, hogy Bakót az akkori városi aljegyző, a későbbi polgármester Ősz Iván (polgári nevén: Mészáros Hugó) -aki maga is költő volt- irányította Váradyhoz, akinek ismerte szakmai hozzáértését, esztétikai kulturáltságát, altruista gondolkodását, tiszta, őszinte személyiségét, a tehetséget fölismerő és támogató képességét. Várady pusztán ezért a nemes, önzetlen tevékenységéért is emlékező tiszteletünket érdemli, hiszen manapság az effajta embertípus fehér hollónak számít. Várady Imre hazai és külföldi tanári, tudományos munkássága, a magyar-olasz szellemi, kulturális kapcsolatok kiszélesítése és ennek jelentős bibliográfiai vetülete mind-mind hozzátartozik hosszú élete, pályafutása méltó értékeléséhez, mérlegeléséhez. Ez a század már a mai értékelés szerint is az erkölcsi nihilizmus évszázada volt: két világháború, forradalmak, népirtások, országrombolások, ideológiai tévtanok megélése és a fenyegető harmadik világégés réme sejtetik jövőnket, az emberi-' ség jövőjét. Ehhez kapcsolódóan nem lehet nem idézni Vörösmarty legmegdöbbentőbb gondolatait: "Az Ember fáj a Földnek, az emberfaj sárkányfogvetemény, nincsen remény, nincsen remény!" Ezt hozta a 20. század a maga technikai gőgjével, természet- és emberellenes találmányaival, eszközeivel, elsilányult emberi rangvesztésével, a világ becsapására létrehozott apparátusaival, médiáival. Váradyt ebbe a történelmi háttérbe illesztve tudjuk csak igazán saecularisan méltatni, ahogy címünkben jeleztük. Sajnos, ez a kor ráduplázott mindarra, amiről a múlt században Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban c. döbbenetes versében szólt, és mások is szóltak és szólnak egészen a csöngei születésű Weöres Sándorig, a huszadik század egyik legnagyobb magyar zsenijéig, aki azt írta: "Századunk őrült tébolyából nincs más menekvés csak a bölcs nyugalom." Szomorú vigasz. 24