Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - Kuntár Lajos: Mindszenty Jószef szombathelyi diákévei. -100 éve született a megyénkből elszármazott hercegprímás

"Alattok ugrálnak Fő lovak, vidámak, Ráró —, sótyomröptűek, Ki húsz órák alatt Húsz mérföldet fiittat — Mondatik még semminek." Büszke is a kuruc, mert tudja azt, hogy mit köszönhet neki a haza; véres karddal nélkülözések közt verik a labancot, horvátot. Ismeri népe múltját, visszaemlékezik a dicső időkre, amikor akarata még irányadó volt. Le tehát az Alföldre, le kell verni a labancot s újra szabaddá tenni a hazát! "Ne bánkódjék senki köztünk, Menjünk az Alföldre, Megrontatik kezünk által A labanc ereje!" A kurucoknak "Két pogány közt egy hazáért omlik ki a vére." Bizton hiszi, hogy nincs derekabb, delibb ember a kurucnál; igaz gyöngyéletet él a kuruc, mert "Az vitéz kurucnak van Szabott dolmánya, Sarkantyús csizmája' Futó paripája. Vitéz karja; lábaiban Karmazsin csizmája, Gyönggyel füdzött a bocskora, Ezüstös kapcája. Fényességgel mind berakva Aranyos szablyája, Nyuszttal bélelt az süvege, Csillagos forgója. Patyolat a kurucz Gyöngy a felesége Míg kétes vászon az labanczság Köd a felesége." De fordult az idő, a labanc visszaadta a kölcsönt, visszacsufolja a "nyalka kurucot": * "Hol vagy te most nyalka kurucz — Ki voltál, mint a szép strucz? Talán ez világból kifutsz, míg te a hazádban bejutsz... Nyalka kurucz!" 11